Pokolgép egy francia templom közelében
Már Rómában is robbantgatnak...
Az ismeretlen hátterű robbantás néhány órával azelőtt történt, hogy Francois Hollande francia államfő látogatást tesz Ferenc pápánál.
2014.01.24 10:43MTIKisebb hatóerejű, házilag készített pokolgép robbant fel Róma központjában péntekre virradóra egy francia egyházi létesítmény közelében - közölte az olasz rendőrség.
A robbanószerkezet kárt okozott a Bretagne-i Szent Ivó-(Saint-Yves-des-Bretons-)templomhoz tartozó egyik épületben és három parkoló gépkocsiban. A templom egy francia alapítványi épületegyüttes része.
Az egyelőre ismeretlen hátterű robbantás néhány órával azelőtt történt, hogy Francois Hollande francia államfő látogatást tesz Ferenc pápánál. Egyelőre senki sem jelentkezett elkövetőjeként. Franciaország vatikáni követségének titkára közölte: az egyik vizsgált feltevés az, hogy a robbantás a francia elnök pénteki látogatásával áll összefüggésben.
Hollande, aki már négy alkalommal járt hivatalos látogatáson Olaszországban, most első alkalommal találkozik a katolikus egyházfővel. Ferenc pápa és Hollande azonos állásponton van a világban zajló nemzetközi válságok és a szociális igazságosság kérdéseiben, a szocialista Hollande programjában ugyanakkor szerepeltek olyan pontok, amelyeket az egyház elutasít: az azonos neműek házasságának engedélyezése és az eutanáziának (a gyógyíthatatlan betegek halálba segítésének) a megkönnyítése.
A találkozót a francia elnök kérte, úgy ítélve meg, hogy a pápa elősegítheti a szíriai és az izraeli-palesztin konfliktus rendezését. Tanácsadói szerint Hollande emellett "határozott üzenetet akar küldeni" a katolikus választóknak arról, hogy kész velük a párbeszédre, s odafigyel rájuk. Az európai parlamenti választások mellett a tavasszal Franciaországban helyhatósági választások is lesznek, és a katolikus szavazók körében alacsonyan áll Hollande népszerűségi mutatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06