A spanyol példán "felbuzdulva"

Abortuszellenes tüntetés Párizsban

A szervezők szerint 40 ezren, a rendőrség becslése szerint 16 ezren vettek részt a Menet az életért elnevezésű demonstráción, amelynek résztvevői a spanyol "példán" felbuzdulva a művi terhességmegszakítást szabályozó törvényjavaslat bizonyos pontjai ellen tiltakoztak.

2014.01.20 07:20MTI

A francia képviselők hétfőn nyitják meg a vitát a tervezetről, amely ellenzői szerint "teljes mértékben szokványossá teszi" a terhesség megszakítását.

Az "Igen az életre" vagy "Éljen Spanyolország" jelszavakat skandáló tömegben sokan spanyol zászlókat lengettek. Spanyolország jobboldali kormánya azt tervezi, hogy betiltja a 2010 óta eddig szabad döntéssel választott abortuszt.

Az új szabályok értelmében csak akkor adnak engedélyt a terhesség megszakítására, ha az anya veszélybe kerül, ha a terhesség nemi erőszak következménye vagy ha a magzat károsodását két orvos is megerősíti külön vizsgálattal.

A tavalyi év kivételével 2005 óta minden évben megtartották Párizsban az Élet menetét, amelyet az abortuszt Franciaországban legalizáló 1975-ös törvény elfogadásának évfordulójához szoktak időzíteni.

Tavaly az azonos neműek házassága ellen tartott nagyszabású tüntetéshez csatlakoztak az abortuszt ellenzők. Idén Ferenc pápa is támogatásáról biztosította a tüntetőket, akiket arra szólított fel, hogy továbbra is élénk figyelemmel kövessék ezt a fontos kérdést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.