Izrael a hétfői temetésére készül
Az utcákon ünnepelték Saron halálát a palesztinok
A hivatalos állami búcsúztatás hétfőn délelőtt lesz szintén a kneszetnél, ahol hétfőn és kedden minden bizottsági ülés elmarad. A katonai tiszteletadás részeként hat tábornok emeli vállára koporsóját.
2014.01.12 10:51MTIIzrael vasárnap és hétfőn búcsút vesz egykori háborús hősétől, majd a hadsereg gázai kivonulását levezénylő miniszterelnökétől, a nyolc év kóma után 85 éves korában szombaton meghalt Ariel Sarontól.
Vasárnap déltől este hatig a kneszet épületénél búcsúzhatnak el az izraeliek a legendás tábornoktól, aki előbb jobboldali politikusként a telepeket építette, majd később miniszterelnökként egyoldalú lépéssel a heves jobboldali tiltakozás dacára kiköltöztette a telepeseket a Gázai övezetből.
A hivatalos állami búcsúztatás hétfőn délelőtt lesz szintén a kneszetnél, ahol hétfőn és kedden minden bizottsági ülés elmarad. A katonai tiszteletadás részeként hat tábornok emeli vállára koporsóját.
Beszédet mond Benjámin Netanjahu kormányfő, Simon Peresz államelnök, Juli Edelstein parlamenti elnök, a család két képviselője, valamint két külföldi vendég, Joe Biden amerikai alelnök és a Tony Blair volt brit miniszterelnök - közölte a Limor Livnat kulturális és sportminiszter vezette, a temetést irányító minisztériumok közti bizottság.
A szertartásra Izraelbe érkezik többek között Jiri Rusnok cseh miniszterelnök, Szergej Nariskin, az orosz állami duma elnöke, Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter, Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter, Chris Alexander, Kanada állampolgársági és bevándorlási ügyek minisztere és más nemzetközi méltóságok.
A ceremónia után katonai díszkonvoj szállítja a koporsót a családi birtokra, a Gázai övezethez közeli Szikomor-tanyára, ahol délután Brassóból elszármazott felesége, Lili mellé temetik. A katonai konvoj útközben megáll Latrunnál, ahol a hadsereg vezérkara rendkívüli ülést tart, és ahol az elhunyt miniszterelnök az 1948-as függetlenségi háborúban fiatal katonaként súlyosan megsebesült.
Délután a temetési szertartás nyilvános lesz, ezreket várnak a Negev-sivatag északi részébe, és a hatóságok komoly tömegek fogadására készülnek a kneszetbeli tiszteletadáshoz is.
Miközben a kerítés izraeli oldalán gyászolnak, a Gázai övezetben Saron halálhírére cukorkákat osztogattak. Hán-Júniszban városban az utcákon ünnepeltek és a halott fényképeit égették. Az övezetet uraló Hamász "történelmi pillanatnak" nevezte halálát, amely "egy olyan bűnöző eltűnését jelzi, akinek kezéhez palesztinok vére tapad".
A palesztin Majan hírügynökség szerint a "bulldózernek" csúfolt Saronra a palesztinok és sok más arab úgy emlékezik, mint aki több országban vérengzésekben vett részt és azokat irányította, valamint évtizedekig elnyomta a palesztin nemzeti mozgalmat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06