30 éves történetében
A katalán köztévé most először nem közvetítette a spanyol király karácsonyi üzenetét
A katalán köztévé kedden, 30 éves történetében először nem sugározta a spanyol király hagyományos karácsonyi üzenetét, ezzel is hangsúlyozva a gazdag északkeleti régió erősödő szeparatista érzületeit.
2013.12.25 22:30MTIA televízió munkatársai rövid sztrájkot tartottak a király beszéde alatt, és helyette más műsorokat adtak programba.
A sztrájk okául hivatalosan a költségek lefaragása és egyes produkciók külső gyártásba adása elleni tiltakozást nevezték meg, Katalónia ugyanis nemrég a közszolgáltatások büdzséjének megkurtítása miatt is konfliktusba került a madridi központi kormányzattal.
Beszédében János Károly király nem említette közvetlenül a vitatott katalán függetlenségi törekvéseket. Ugyanakkor nyomatékosan arra kérte a spanyolokat, fogjanak össze és emelkedjenek felül ellentéteiken, hogy az ország kilábalhasson az öt éve tartó mély gazdasági válságból, amely miatt 25 százalékon áll a munkanélküliek aránya.
"Együtt a mostaniaknál jóval nehezebb problémákat is megoldottunk már, és mindig közös célokat követtünk" - mondta a király. "Spanyolország egy nagy nemzet, amely megérdemli, hogy küzdjenek érte" - tette hozzá.
A 7,6 millió lakosú, saját nyelvet beszélő Katalónia állítja elő a spanyol hazai össztermék (GDP) 20 százalékát. Artur Mas katalán elnök, a kormányon lévő Konvergencia és Unió (CiU) szövetség vezetője nemrég bejelentette, hogy 2014. november 9-ére népszavazást tűznek ki a Spanyolországtól való függetlenné válás kérdéséről.
A szavazás két hónappal követné a skótok Egyesült Királyságtól való elszakadásáról tartandó hasonló referendumot. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök alkotmányellenesnek minősítette a függetlenségi népszavazás kitűzését, s kilátásba helyezte, hogy a parlamentben és a bíróságok előtt is útját állja a katalán referendumnak.
Álláspontját az ellenzék legfontosabb pártja, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) is támogatja. A népszavazás kiírása ugyanakkor megfigyelők szerint politikai zsákutcának bizonyulhat Mas és nacionalista pártja számára is.
Ha ugyanis Madrid megakadályozza a szavazást, széteshet a CiU koalíciója a Katalán Köztársasági Baloldallal (ERC), az előre hozott választásokat pedig a közvélemény-kutatások szerint az ERC nyerné meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06