Bachelet nyert
Gyerekkori játszópajtások versengtek: az egyikük elnök lett
Bachelet 2006 és 2010 között már egyszer volt államfő. Ezúttal az Új Többség nevű - meglehetősen vegyes összetételű (kereszténydemokrata, szociáldemokrata, szocialista és kommunista) - szövetség jelöltjeként indult.
2013.12.16 07:43MTIMichel Bachelet szocialista jelölt nyerte meg a vasárnapi chilei elnökválasztást: a leadott szavazatok 62,1 százalékát szerezte meg a második fordulóban. A részvételi arány 41 százalékos volt, még gyengébb, mint az első fordulóban, amikor a szavazásra jogosultak fele adta le a voksát.
Bachelet ellenfele, a konzervatív Evelyn Matthei a szavazatok 37,8 százalékát szerezte meg. Matthei elismerte vereségét, és gratulált ellenfelének.
Először fordult elő, hogy két nő, ráadásul két gyerekkori játszópajtás mérkőzött meg az elnökségért Chilében.
Bachelet 2006 és 2010 között már egyszer volt államfő. Ezúttal az Új Többség nevű - meglehetősen vegyes összetételű (kereszténydemokrata, szociáldemokrata, szocialista és kommunista) - szövetség jelöltjeként indult. Evelyn Mattheit a Szövetség Chiléért nevű jobboldali tömörülés támogatta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06