Kivégzések Észak-Koreában
John Kerry kegyetlennek nevezte Kim Dzsong Unt
Az amerikai külügyminiszter az ABC News televíziónak azt nyilatkozta, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kegyetlen és meggondolatlan, amiért kivégeztette nagybátyját.
2013.12.15 17:24MTIA nemrégiben még a rezsim második emberének számító Dzsang Szong Tek pénteki kivégzése világosan megmutatta, hogy miért kell a világnak együttesen kiállnia a phenjani atomprogram ellen - mondta Kerry a csatorna This Week című műsorában.
A KCNA észak-koreai hírügynökség pénteken adott hírt a politikus kivégzéséről, miután a férfit néhány nappal azelőtt minden tisztségéből menesztették, majd egy rögtönítélő katonai különbíróság az ország gazdaságának rombolása és a fennálló államrend megdöntésére tett kísérlet vádjával halálra ítélte. A rendkívül elszigetelt sztálinista ország belpolitikája kívülről gyakorlatilag kifürkészhetetlen, így nem tudni, pontosan mi volt az oka Dzsang félreállításának.
"Ez sokat elmond elsősorban Kim Dzsong Un kegyetlenségéről és meggondolatlanságáról" - mondta az amerikai diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy "arról is árulkodik, mennyire bizonytalan a helyzete".
"Amit látunk, az alapján (Kim) rögtönöz, kapkod és még mindig a hatalmi struktúrában elfoglalt pozíciója miatt aggódik, ezért minden lehetséges riválisát vagy ellenzékét kiiktatja, és teszi ezt a legnyilvánvalóbb könyörtelenséggel" - vélte Kerry.
A külügyminiszter elmondta, hogy nem ez volt az első politikai kivégzés az ifjú diktátor 2011 óta tartó "uralkodása" alatt, valamint hangsúlyozta az atomhatalomként számon tartott Észak-Korea feltartóztatásának fontosságát. "A kivégzések száma jelzi a rezsim belső instabilitását, ez a bizonytalanság és a már jelenleg is létező veszély baljóslatú jele" - tette hozzá.
Észak-Korea 2006 óta összesen három kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Az utolsót idén februárban, és máig nem tudni, hogy a robbantáshoz plutóniumot vagy uránt használtak. A külvilágtól elzárkózó kommunista államról azt tartják, hogy már rendelkezik néhány plutónium alapú bombával. Szöuli tisztségviselők úgy vélik, Phenjan bármikor újabb kísérleti atomrobbantást hajthat végre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06