Ukrajnai tüntetések

Újabb nagygyűlés tart az ellenzék a Függetlenség terén

A Méltóság Napjának elnevezett demonstrációra mintegy 300 ezren gyűltek össze. Eközben a kormánypárt által szervezett szimpátiatüntetés résztvevői a parlamenttel szembeni Marijinszkij parkban gyülekeznek.

2013.12.15 13:58MTI
Fotó: MTI

Sűrűn megtelt demonstrálókkal vasárnap délre a kijevi Majdan (Függetlenség tere), ahol az ellenzék felhívására ismét nagygyűlést tartanak az európai integráció hívei.

A Méltóság Napjának elnevezett demonstrációra mintegy 300 ezren gyűltek össze.

Eközben a kormánypárt által szervezett szimpátiatüntetés résztvevői a parlamenttel szembeni Marijinszkij parkban gyülekeznek. A Régiók Pártja 200 ezer főt vár a Viktor Janukovics elnököt és a kormány politikáját támogató megmozdulásra. Helyszíni becslések 20 ezerre teszik a délig megjelent résztvevők számát.

Az ellenzék a Majdan tüntetőivel szembeni támadásoktól tart, de egyelőre nyugodt a helyzet.

A helyi rendőrség vasárnap közölte, hogy az előzetes vizsgálat szerint infarktus következtében meghalt egy férfi a Függetlenség terén. Ő a második halottja a 25. napja tartó "Jevromajdan" elnevezésű tüntetéssorozatnak. Korábban egy tbc-ben szenvedő férfi a tüntetők közzé zuhant egy épületből, és életét vesztette.



Az EU-párti nagygyűlés közös imával és a himnusz eléneklésével kezdődődött. A tüntetők pártzászlókat és nemzeti lobogókat tartanak a kezükben. A szónokok felszólalása után a "Dicsőség Ukrajnának!" és "Dicsőség a hősöknek!" jelmondatokat kiáltják.

A téren felállított színpadon mások mellett ott vannak a három parlamenti ellenzéki erő vezetői: Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) frakcióvezetője, Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) és Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) elnöke.

Az ellenzék bejelentése szerint a Majdanra várják a Kijevben tartózkodó John McCain republikánus és Chris Murphy demokrata párti amerikai szenátorokat.

McCain szenátor találkozott Kijevben Timosenko lányával, akitől tájékozódott a kialakult helyzetről. Megbeszélést folytatott Andrij Kljujevvel, a befolyásos kormányzati szervnek számító nemzetbiztonsági és védelmi tanács (SZNBO) vezetőjével. A találkozón elhangzottakról részleteket nem közöltek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.