Útra kelt a Liaoning
Áthaladt a Tajvani-szoroson az első kínai repülőgép-hordozó hajó
Kína első repülőgép-hordozója, a Liaoning a Dél-kínai-tenger irányában áthaladt a Tajvani-szoroson és megérkezett Hajnan tartomány Szanja városának kikötőjébe.
2013.11.29 14:49MTIA kínai központi televízió híradása szerint a Liaoning első dél-kínai-tengeri gyakorlatára készül, kíséretében van két irányított rakétákkal felszerelt romboló és két rakétahordozó fregatt. Kedden hagyták el a kelet-kínai Csingtaó kikötőjét.
A Tajvan szigetét és a szárazföldi Kínát elválasztó szoroson tíz órán át tartott a hajók útja. A repülőgép-hordozó rendkívüli éberséggel figyelt a külföldi hadihajókkal és repülőgépekkel való esetleges találkozásokra - jelentette ki Csang Cseng a Liaoning parancsnoka.
A repülőgép-anyahajót 2012 szeptemberében állították hadrendbe, ez volt az első alkalom, hogy a Tajvani-szoroson áthaladt. Kína egyetlen repülőgép-hordozójának hajótestét Ukrajnától vásárolták 1998-ban.
A hivatalos közlések szerint elsősorban kiképzési célokat szolgál; úgy tudni, az ország két-három további hordozó építésébe kezdett. A televízióban pénteken arról is beszámoltak, hogy a Liaoningen J-15-ös vadászrepülőgépekkel korlátozott látási viszonyok között, este is sikeres le- és felszállási gyakorlatokat hajtottak végre.
A J-15-ös Kína első többfeladatú, a hordozók fedélzetéről bevethető vadászrepülőgépe, amelyet az orosz Szu-33-ból fejlesztettek ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06