Csak a rendőrség előzetes tájékoztatása után
Korlátozzák a gyülekezési szabadságot Egyiptomban
A jogszabály kriminalizálja a békés tüntetéseket, és feljogosítja a hatóságokat azok erőszakos feloszlatására.
2013.11.24 19:00MTIAz Adli Manszúr által kihirdetett törvény értelmében nyilvános gyűlést ezentúl csak a rendőrség előzetes tájékoztatása után lehet tartani.
Mintegy húsz egyiptomi jogvédő szervezet közös közleményben tiltakozott a szóban forgó jogszabály ellen, amellyel - mint írták - a kormány a Hoszni Mubarak bukásához vezető 2011-es népfelkelés vívmányaiból vesz vissza.
Hádzim el-Beblávi egyiptomi kormányfő a francia hírügynökségnek mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy a törvény nem a gyülekezési jogot korlátozza, hanem a demonstrálók jogainak védelmét szolgálja. Egy kormányzati forrás azt is elmondta, hogy a kezdeti törvénytervezeten módosítottak is: a demonstráció megtartása előtt - a korábban előirányzott hét helyett - három nappal kell értesíteni a tervezett tüntetésről a hatóságokat.
Vasárnap - a vitatott törvény kihirdetésének idejére időzítve - a Muzulmán Testvériség több ezer híve demonstrált Kairóban és más városokban.
Az as-Shorúk című kairói lap vasárnapi számában eközben arról írt, hogy egy arab állam az időközben betiltott Muzulmán Testvériség egyik tagjának hétmillió dollárt (mintegy 1,5 milliárd forintot) adott a hadsereg által július elején megbuktatott és bebörtönzött államfő, Mohamed Murszi kiszabadításának megszervezésére. Az újság nem közölte, melyik országról van szó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06