Muzulmánok végeztek a 16 éves fiúval

Újabb halott az egyiptomi zavargásokban

Egy fiatal férfi életét vesztette a megbuktatott Mohamed Murszi egyiptomi elnök hívei és ellenfelei közötti összecsapásokban Alexandriában pénteken

2013.11.15 22:35MTI
Murszi támogatói tüntetnek Kairóban

A 16 éves Iháb Szelimmel a belügyminisztérium közleménye szerint a Murszit támogató Muzulmán Testvériség tagjaitól származó lövések végeztek. A többeket megsebesítő lövöldözés után hét embert őrizetbe vettek.

Eközben Kairó egyik külvárosában az augusztus óta érvényben lévő éjszakai kijárási tilalom feloldásának másnapján több mint 10 ezer Murszi-párti tiltakozó gyűlt össze. Az államfőt eltávolító Abdel-Fattah asz-Szíszi tábornokot ócsárló tömeg az elnöki palota felé indult.

A Kairótól délre található Fajjúm tartományban szintén több ezren tüntettek.

A Muzulmán Testvériség rendszeresen szervez demonstrációt a július 3-án a hadsereg által eltávolított iszlamista államfő mellett.

Egyiptom első demokratikusan megválasztott elnökének megbuktatása óta a hadsereg támogatását élvező új hatóságok hajtóvadászatot indítottak Mohamed Murszi hívei ellen, és több ezer iszlamistát vettek őrizetbe.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.