Az USA és Kuba kapcsolata
Kubai ellenzékiekkel tárgyalt Obama
Kubai ellenzékiek egy csoportjával találkozott pénteken Barack Obama amerikai elnök, és többek között arról beszélt, hogy felül kell vizsgálni a szigetországgal szembeni amerikai politikát.
2013.11.09 07:42MTIObama Miami körzetében, egy adománygyűjtő rendezvényhez kapcsolódva találkozott a kubai ellenzék egyes képviselőivel, köztük Guillermo Farinasszal és Berta Solerrel.
A Fehér Ház közlése szerint az előre be nem jelentett találkozón az elnök egyebek között arról beszélt, hogy "változásokat kezd látni" Kubában. Hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak is ideje elgondolkodnia a szigetországra vonatkozó kapcsolatának felülvizsgálatán.
Washington több mint fél évszázada embargós politikát folytat Havannával szemben, ezért már az ENSZ is többször elítélte. Obama úgy fogalmazott, hogy az amerikai vezetésnek "kreatívnak és képzeletgazdagnak kell lennie", és nincs értelme azt állítani, hogy a hatvanas évek legelején kialakított politika ma is változatlan hatású.
Ez volt az első alkalom, hogy Obama felvette a közvetlen kapcsolatot a kubai ellenzékkel. Farinas történelminek nevezte a találkozót és elmondta, hogy Obama támogatásáról biztosította a szigetről elmenekültek közösségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06