Répás Zsuzsanna is részt vett
Állampolgársági eskütételt tartottak Pretoriában
Állampolgársági eskütételt tartottak kedden a dél-afrikai Pretoriában, a rendezvényen részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár is.
2013.10.30 04:29MTIA helyettes államtitkár telefonon az MTI-nek elmondta: az itt élő magyarság számára is fontos, hogy közjogilag is megerősítse kötelékét Magyarországgal. Répás Zsuzsanna arra biztatta az állampolgárságot felvevőket, akik között volt erdélyi és vajdasági származású is, hogy vegyenek részt a jövő évi magyarországi választáson.
A helyettes államtitkár a nap során részt vett a Dél-Afrikai Magyar Szövetség által Johannesburgban működtetett magyar tanyán rendezett fórumon, amelyen közlése szerint kötetlen beszélgetésen tekintették át az ottani magyarság helyzetét, és azt, hogy mit várnak a magyar kormánytól. Mint elmondta, nagyon pozitívan fogadták a Kőrösi Csoma Sándor Programot, és kérték, a kormány folytassa azt, amennyiben mód van rá.
Nagyon fontosnak tartották az odalátogató ösztöndíjas munkáját, aki segíteni tudta az ottani magyar közösséget - mondta Répás Zsuzsanna, külön kiemelve a fiatalok bevonását a különböző programokba. Megállapította: a diaszpóra közösségek egyik fő gondja, hogyan tudják a fiatalokat megszólítani és bevonni a magyarság életébe.
A helyettes államtitkár október 25-én utazott Dél-Afrikába, útja során részt vett Fokvárosban az 1956-os forradalomra való központi megemlékezésen és találkozott a helyi magyarság képviselőivel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06