Boko Haram a hadsereg ellen

Véres támadások rendőrségi épületek ellen Nigériában

A hadsereg megölte a Boko Haram iszlamista lázadószervezet mintegy hetvennégy tagját Nigériában - jelentette be pénteken egy nigériai katonai tisztségviselő. A rajtaütésre válaszul a lázadók véres támadásokat hajtottak végre rendőrségi épületek ellen.

2013.10.25 17:33MTI

A fegyveres erők csütörtökön végrehajtott szárazföldi és légi offenzívájának célpontjai a Boko Haram erősen védett táborai voltak az északkeleti országrészben fekvő Borno szövetségi államban.

"A nigériai légierő légicsapásokat hajtott végre a terroristák táborai ellen, hetvennégyen meghaltak, többen súlyos sebesüléseket szenvedtek, de elmenekültek" - közölte Mohamed Dole, a hadsereg alezredese.

Az akció során két katona sebesült meg. Helyi idő szerint csütörtök délután öt órakor, a fegyveres erők műveleteire válaszul a Boko Haram harcosai rendőrségi épületeket támadtak meg az északkelet-nigériai Yobe szövetségi állam fővárosában, Damaturuban.

Az áldozatok száma egyelőre ismeretlen. Az utóbbi időben feléledtek a vallási feszültségek a több mint 160 milliós Nigériában, amelynek lakossága nagyjából egyenlő arányban oszlik meg a muzulmánok és a keresztények között.

Nigéria északi részén május óta szükségállapot van érvényben a Boko Haram elszaporodott terrorakciói miatt. Az iszlamista szekta fellegvárának Borno szövetségi államot tekintik, a szélsőséges fegyveres szervezet és a belőle kivált csoportok Nigéria főleg muzulmánok lakta északi részén iszlám törvények szerint működő államot akarnak létrehozni.

A nigériai hatóságok 2009-ben egyszer már úgy hitték, hogy leszámoltak az iszlamista szélsőségesekkel: a heves harcok során 800 lázadóval végeztek, köztük a Boko Haram alapítójával, Mohamed Juszuffal is. A szervezet azonban újjáéledt romjaiból, és minden korábbinál jobban megerősödve tért vissza, miután kapcsolatokat épített ki az al-Kaidához kötődő szaharai szélsőségesekkel.

A lázadócsoport 2009 óta már több ezer ember haláláért tehető felelőssé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.