Elfogták a kurd férfit

Kommandósok rohamával ért véget a freiburgi túszdráma

A férfi tettének indokai egyelőre homályosak, ugyanakkor ő maga korábban sem volt ismeretlen a rendőrség előtt. Csütörtökön bírósági meghallgatásra kellett volna mennie, de nem jelent meg, ehelyett telefonon fenyegetőzött.

2013.10.25 10:10MTI
Forrás: youtube.com

Elfogták azt a 36 éves férfit a németországi Freiburgban, aki csütörtök este 12 másik emberrel elbarikádozta magát egy gyorsbüfében és a büfé felrobbantásával fenyegetett - közölte pénteken a reggeli órákban egy rendőrségi szóvivő.

A férfit azután vették őrizetbe, hogy a kommandósok megrohamozták az épületet, miután előzőleg órákon át telefonon tárgyaltak a fenyegetőzővel.

Egyelőre nem tudni, hogy megsebesült-e valaki.

A 36 éves kurd férfival együtt a büfében eredetileg 12 másik ember is tartózkodott, a rendőrség információi szerint a férfi rokonai és ismerősei. Az első értesülések szerint túszul ejtette őket, de később a rendőrség úgy foglalt állást, hogy a többi bent tartózkodó "támogatólag" viszonyult a férfihoz. Azt korábban sem zárták ki, hogy önként maradtak bent vele, de abból indultak ki, hogy megpróbálják rávenni, adja meg magát.

Nem sokkal korábban a kommandósok egy másik férfit szintén bilincsben vezettek el a helyszínről. Később közölték: kiderült, hogy nem a tettesről van szó. Hozzátették: elővigyázatosságból tettek bilincset a büfét elhagyó férfire és megkezdték kihallgatását.

A férfi tettének indokai egyelőre ismeretlenek, ő maga ugyanakkor korábban sem volt ismeretlen a rendőrség előtt. Csütörtökön bírósági meghallgatásra kellett volna mennie, de nem jelent meg, ehelyett telefonon felhívta a rendőrséget és azzal fenyegetőzött, hogy "mindenre képes".

A múltban már többször meggyűlt a baja a hatóságokkal illegális fegyvertartás, illetve kábítószer-kereskedelem miatt, de politikai indíttatású bűncselekménnyel összefüggésben is a rendőrség látókörébe került.

A rendőrség nagy erőkkel szállt ki a helyszínre. Mintegy tíz orvos és több mint 80 ápoló is készültségben állt a lezárt terület közelében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.