Wilfried Martens 77 éves volt
Orbán Viktor is részt vesz a volt belga miniszterelnök temetésén
Orbán Viktor kormányfő péntek délután Indiából Belgiumba utazott, ahol szombaton részt vesz a múlt héten elhunyt Wilfried Martens volt belga miniszterelnöknek, az Európai Néppárt (EPP) elnökének genti temetésén.
2013.10.18 17:11MTIWilfried Martens flamand kereszténydemokrata politikus múlt hét csütörtökre virradóra, 77 éves korában hunyt el súlyos betegsége következtében. Martens néhány nappal korábban Joseph Daul francia politikusra, az EPP európai parlamenti frakcióvezetőjére ruházta át az Európai Néppárt elnöki teendőinek ellátását.
Temetésén - a néppárt honlapján olvasható tájékoztatás szerint - Belgium vezető politikusai mellett jelen lesz Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint számos európai állam- és kormányfő, köztük Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök indiai hivatalos látogatásáról utazott Belgiumba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06