Kettős mérce?
Leszavazták Kósa Ádám esélyegyenlőségről szóló jelentését
Leszavazta a fideszes Kósa Ádám jelentését a munkavégzés és foglalkoztatás során alkalmazott egyenlő bánásmódról az Európai Parlament (EP) foglalkoztatási ügyekkel foglalkozó bizottsága.
2013.09.26 20:24MTI"Az európai baloldal elutasítja az egyenlő bánásmódot" - értelmezte a döntést közös közleményében Kósa Ádám és Őry Csaba fideszes EP-képviselő.
A két politikus szerint Kósa előterjesztése elsősorban a gyermeket vállaló nők pozitív megkülönböztetésének elősegítése, valamint az életkor, fogyatékosság, vallási és egyéb meggyőződés alapján fennálló diszkrimináció leküzdése és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében fogalmazott meg javaslatokat.
"Képmutató, hogy a szolidaritás jelszavát zászlajára tűző európai baloldal az eltérő nemi irányultságú csoportokon kívül más hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyegyenlősége érdekében nem akar fellépni. Ez a kettős mérce elfogadhatatlan!” – szögezte le Kósa és Őry a szavazást követően.
A közleményben a két politikus kiemeli, hogy Kósa kereszténydemokrata-néppárti képviselőként első alkalommal jegyezhetett egy, korábban kizárólag a baloldal privilégiumának számító témakört feldolgozó dokumentumot, a jelentést mégis leszavazta a szocialisták, zöldek és kommunisták többsége.
"Az európai baloldal mellett egyértelműen elment a XXI. századi vonat. A hátrányos megkülönböztetés tilalma ugyanis nem elválasztható a többi társadalmi folyamattól, így a demográfiai válság kezelésétől sem, amivel a baloldal láthatóan nem tud mit kezdeni.
A baloldalnak nincs olyan válasza, ami egy fenntartható és szociálisan is stabil társadalmat eredményezne a jövőben, csak kicsinyesen ragaszkodik egyes érdekcsoportok jogaihoz, méghozzá az európai parlamenti többségét használva, akárcsak ezt a Tavares-jelentés során a viták alatt és annak elfogadásakor tette" – emelte ki Kósa Ádám, az EP egyetlen siket képviselője.
Egy, a szocialista frakcióhoz közel álló forrás a szavazást követően az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a Szocialisták és Demokraták képviselői a bizottságban azért szavaztak a Kósa-jelentés ellen, mert úgy ítélték meg, hogy a néppárti politikus által készített szöveg túlságosan szűken értelmezte a diszkrimináció fogalmát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06