Hallgassanak el a fegyverek!
A pápa a nemzetközi közösségtől vár megoldást a konfliktusra
A nemzetközi közösségtől vár segítséget és megoldást a szíriai polgárháborúra Ferenc pápa.
2013.08.25 15:00MTIAz egyházfő a római Szent Péter téren, a vasárnapi Úrangyala-imádság (Angelus) előtt intézett felhívást a világ nemzeteihez, hogy "mutassanak nagyobb érzékenységet a tragikus helyzet iránt" és segítsenek megoldást találni a szíriai nemzetnek a "pusztítást és halált okozó háborúra".
"Hallgassanak el a fegyverek" - hangoztatta Ferenc pápa. Kijelentette: az egyre erőszakosabb szíriai testvérháborúról érkező borzalmas felvételek késztették arra, hogy ismételten fölemelje szavát a közel-keleti országért, amelynek konfliktusát aggodalommal követi. Az egyházfő hozzátette, hogy nem a harc ad reményt a problémák megoldására, hanem a párbeszéd.
A pápa együttérzéséről biztosította a szíriai konfliktus összes áldozatát, mindazokat, akik szenvednek. A szíriai gyermekeknek azt üzente, ne veszítsék el a reményt.
A Vatikáni Rádió vasárnapi kommentárjában elhangzott adatok szerint a két és fél éve tartó szíriai polgárháborúban több mint 100 ezer ember veszítette életét, közöttük 7 ezer gyerek. Több mint négymillióan menekültek el az országból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06