Snowden menedékügye

A Fehér Ház csalódott, hogy még nem vadászhatja le Snowdent

Szinte sokkolta az amerikai kormányzatot az, hogy Oroszország menedéket nyújtott Edward Snowdennek, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusának.

2013.08.01 20:09MTI

A Fehér Ház csütörtöki állásfoglalásában közvetve utalt arra, hogy a történtek miatt Barack Obama elnök lemondhatja szeptemberre tervezett moszkvai találkozóját Vlagyimir Putyin elnökkel.

Jay Carney szóvivő kijelentette: "az amerikai kormány szerencsétlen fejleménynek tekinti a történteket, és mélységesen csalódott."

Arra a kérdésre, vajon a Snowden számára biztosított menedékjog érinti-e a Putyinnal való szeptemberi csúcstalálkozóra vonatkozó döntést, a szóvivő úgy válaszolt: "tanulmányozzuk a csúcstalálkozó célszerűségét."

Washingtoni értesülések szerint a Snowden-ügy kapcsán bizonytalanná vált az a "2+2-es" találkozó is, amelyet a jövő hétre terveztek az amerikai fővárosban a két ország külügy-, valamint védelmi miniszterének részvételével. Erre utalt csütörtöki sajtótájékoztatóján a külügyminisztérium illetékese.

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség által idézett amerikai tisztviselő kijelentette, hogy az Egyesült Államok ennek a találkozónak a célszerűségét is tanulmányozza. Hozzátette ugyanakkor, hogy végleges döntés még nem született.

Orosz források szerint a "2+2"-es találkozót eredetileg augusztus 9-re tervezték.

Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin elnök külpolitikai tanácsadója korábban Moszkvában igyekezett kisebbíteni az orosz lépés hatását Moszkva és Washington kapcsolataira. Kijelentette: a Snowden körül kialakult helyzet nem annyira súlyos, hogy befolyásolja a két ország viszonyát. Oroszország abban érdekelt, hogy fejlődjenek a kétoldalú kapcsolatok - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.