Kairóban
Egyre forróbb a helyzet: katonák zárták körül Murszi irodáját
Katonák zárták körül szerda este Kairóban azt a laktanyát, ahol Mohamed Murszi egyiptomi államfő egyik irodája van. Az elnök híveinek gyűléseinél páncélosok vonultak fel.
2013.07.03 19:52MTIA hadsereg a laktanyát szögesdróttal vette körül, és lezárt minden oda vezető utat is. Úgy tudni, hogy Murszi a nap folyamán az épületben dolgozott. Csapatokat, valamint több tucat páncélozott járművet vezényeltek ki a városnak azokra a pontjaira is, ahol iszlamista tüntetők tízezrei készülődnek az elnök támogatására. Nagy létszámban, teljes harci felszerelésben kivonult katonaság őrzi a legfontosabb hidakat és közlekedési csomópontokat is.
A hadsereg nemcsak Kairóba, hanem Alexandriában és más városokban is csapatokat vezénylet az utcákra. A Tahrír téren százezrek várnak a fegyveres erők bejelentésére arról, hogy milyen eredményre jutottak a tárgyalásokon az ellenzék fő erejével és más politikai, vallási és ifjúsági szerveződésekkel. Az ultimátum határideje már több órája letelt, de a közlemény még nem jelent meg.
Egy meg nem erősített orosz értesülés szerint Mohamed Murszi már házi őrizetben van, és a nap folyamán őrizetbe vették Mohammed Badiát, a Muzulmán Testvériség legfelsőbb vezetőjét is, akit Egyiptom északnyugati részén, Mersza-Matrúhban fogtak el, Kairóba szállították, és biztonságos helyen őrzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06