Otthonaikat rendőrök őrzik

Árvíz - eddig mintegy hétezer embert kellett kimenekíteni Csehországban

További néhány ezer személynek kellett elhagynia otthonát hétfőn a fokozódó árvízveszély miatt Közép- és Észak-Csehországban. A rendőrség közlése szerint eddig összesen mintegy 7 ezer embert vittek biztonságos helyre. Az elhagyott házakat rendőrök őrzik.

2013.06.03 15:08MTI
Fotó: MTI

A hivatalos jelentések hétfő délig öt halálos áldozatról tudnak, de a sajtó szerint az árvíz már legalább nyolc ember életét  követelte. Miután több mint egy tucat személy hollétéről nincs információ, a hatóságok is valószínűnek tartják, hogy az áldozatok száma tovább fog emelkedni.

A Moldván az ország déli részéről észak-nyugat felé vonuló árhullám jelenleg elsősorban Prágában, Közép-Csehországban, valamint északon a Moldvának az Elbába ömlése utáni szakaszon okoz súlyos gondokat. A víz már elárasztotta Melník, Kralupy, Lovosice, Ústí és Terezín folyó menti utcáit is. Kralupyt a rendőrség lezárta. Prága déli külvárosai - Lahovice, Modrany, Zbraslav - jórészt víz alatt vannak, s déltől tömegközlekedési eszközökkel elérhetetlenek. 

A belváros is részben le van zárva, s a tilos a parkokba való belépés, mert az elázott talajon kidőlő fák veszélyesek lehetnek. Lezárták a turisták elől a Károly hidat, a cseh főváros egyik legnevezetesebb műemlékét is. A híd pilléreit különleges pajzsokkal védik a megáradt Moldva folyó víznyomásától. 

A metró mindhárom vonalának több szakasza le van zárva, ami fennakadásokat okoz a tömegközlekedésben. Hatósági döntés szerint, aki a veszélyeztetett városrészekből nem tud eljutni munkahelyére, szabadnapra jogosult. A főváros melletti Rezben leállt az atomkutató intézet, s az alkalmazottakat evakuálták. 

A Prágától keletre fekvő Kolínban egy kórházból 110 beteget kellett biztonságosabb helyre átszállítani. Víz alá került a pilseni állatkert egy része is, ahonnan két tigris megszökött. A gondozók által segítségül hívott vadászok azonban rövid időn belül altatólövedékkel elkábították őket. A prágai állatkert egy része is víz alatt van, ezért hétfőn nem nyitott ki. 

A Cseh Energetikai Művek (CEZ) bejelentette, hogy biztonsági okok miatt mintegy 150 áramelosztó állomást kényszerült kikapcsolni, minek következtében főleg Közép-Csehországban mintegy 2500 háztartás van áram nélkül. Prágában a Moldva vízhozama jelenleg meghaladja a 3000 köbmétert másodpercenként, s tovább emelkedik. 

Az eddigi legnagyobb árvíz idején, 2002 nyarán, a maximális vízhozam 4700 köbméter volt másodpercenként. Országszerte hétfő délig mintegy 170 útszakaszt zártak le a forgalom elől az áradások miatt. A vasúti társaság jelentése szerint több mint húsz vasútvonal le van zárva, s az utasoknak minden vonalon késésekre kell készülniük.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.