Eltökélt az elnök
Obama a guantánamói fogolytábor ellen
Barack Obama amerikai elnök eltökélt a guantánamói fogolytábor általa megígért bezárása ügyében.
2013.05.23 08:12MTIA The Wall Street Journal szerdai internetes kiadása ennek kapcsán kormánytisztviselőkre hivatkozott.
Az információk szerint Obama néhány héten belül engedélyezni fogja, hogy a jemeni foglyok visszatérhessenek hazájukba. Ezt néhány év óta biztonsági okokból elutasították. Korábban ugyanis attól tartottak, hogy a Jemenbe visszatérők az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez csatlakozhatnak. 2011-ig több mint 600 guantánamói foglyot szállítottak át más országokba, köztük egyet Magyarországra is. 2011 után azonban egy kongresszusi határozat nyomán mindez jóval nehezebbé vált.
Azóta csak öt fogoly hagyta el a Kuba területén lévő tábort - írta a The Wall Street Journal. Jelenleg még 166, terrorista tevékenységgel gyanúsított foglyot őriznek a guantánamói táborban. Közülük több mint száz értesülések szerint éhségsztrájkot folytat, néhányan már több hónapja. Obama először a 2008-as választási kampányában tett ígéretet a tábor bezárására. A közelmúltban ezt az ígéretét ismét megerősítette.
Szakértők ugyanakkor arra számítanak, hogy a megvalósítás a kongresszus heves ellenállásába ütközik majd.
Kapcsolódó írások:
- Még mindig bíznak Obamában
- Mit tettél, Barack? - Obama elbénázta
- Obama nem kér bocsánatot a lehallgatás miatt
- Obama: "tűrhetetlenek" az adóhivatalnál feltárt visszaélések
- Gates: hiba lenne az amerikai katonai beavatkozás Szíriában
- Obama beintett Észak-Koreának - "azok az idők elmúltak"
- Obama: kizárt, hogy amerikai csapatokat vezényeljenek Szíriába
- Obama: tisztázni kell, ki vetett be vegyi fegyvert Szíriában
- Obama elnök Anthony Foxxot jelölte közlekedési miniszteréül
- Obama és Putyin megállapodott a terrorelhárítási együttműködés elmélyítéséről
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06