Cleveland

Egy évtizede elrabolt lányokat talált meg élve a rendőrség

Az egyik lány, Amanda Berry segítségért kiáltott, amit a szomszédos ház lakója meghallott, és segített neki kiszökni a házból.

2013.05.07 08:39MTI

Ezt követően a lány szabadítójával együtt felhívta a rendőrséget. A hatóságok azonnal a helyszínre siettek, és kiszabadították a másik két túszt is.

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a három lánnyal együtt a házban két gyerek is volt. Mindannyiukat a kórházba szállították, ahol jelenleg orvosi kivizsgálás alatt állnak. Egy orvos azt mondta, hogy egészségesek és jó állapotban vannak.

A rendőrségi hívást a hatóságok nyilvánosságra hozták, és a Cleveland Plain Dealer című lap feltette internetes oldalára. Ezen a következő volt hallható: "Segítsenek! Amanda Berry vagyok. Elraboltak, tíz éve tűntem el, itt vagyok. Most már szabad vagyok."

A beszélgetés során a nő megadta elrablói nevét, akik éppen távol voltak, és ő éppen ezt az alkalmat használta ki szabadulására. A házban rajta kívül még két eltűnt lány volt. Őket is körülbelül egy évtizede rabolták el.
   
Amanda Berryt 2003-ban látták utoljára - 17 éves volt, amikor eltűnt. Georgina DeJesusnak egy évvel korábban, 2004 áprilisában veszett nyoma, 14 évesen. Michele Knight 2002-ban tűnt el, amikor 21 éves volt.    
   
Az emberrablókat - 50, 52 és 54 éves fivérekről van szó - őrizetbe vették a hatóságok. Egyiküket, az 52 éves férfit Ariel Castro néven azonosították. Sofőrként dolgozott, iskolabuszt vezetett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.