"Nincs máglya"
Nem vonul vissza a melegeket támogató brazil pap
Nem vonul vissza az a brazil pap, akit hétfőn közösített ki a brazil katolikus egyház, mert nem volt hajlandó visszavonni a homoszexuálisokat támogató kijelentéseit.
2013.04.30 21:29MTI"Még szerencse, hogy most már nincsen máglya, mert biztosan ott végezném" – mondta Roberto Francisco Daniel atya kedden az O Globo című napilapnak arra utalva, hogy a középkorban máglyán égették el az eretnekeket. Az atya azzal vádolta az egyházat, hogy elefántcsonttoronyba zárkózik, és diszkriminálja a homoszexuális embereket.
A 48 éves pap, akit a hívek csak Beto atyaként emlegettek, azzal vonta magára hittestvérei haragját, hogy az interneten - többek között a YouTube videómegosztóra feltöltött felvételen - arról beszélt: nem helyes, ha az egyház különbséget tesz ember és ember között pusztán a nemi irányultság szerint. A papot eretnekséggel és a felszentelésekor tett eskü megszegésével vádolták, és eltiltották a celebrálástól. Beto atya közölte: a kiközösítés után teológusként folytatja hivatását.
A brazíliai homoszexuálisok, leszbikusok és transzszexuálisok elnöke, Toni Reis elfogadhatatlannak és sajnálatos tévedések nevezte Beto atya kiközösítését. Mintha az inkvizíció korában élnénk – mondta a francia hírügynökségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:15 Donald Tusk: kilenc embert gyanúsítottak meg Lengyelországban orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók miatt
- 13:13 NMHH: Magyarországon is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
- 12:12 Filmrészletek kerültek elő az Egri csillagok első filmváltozatából
- 11:05 Az amerikai elnök felháborítónak nevezte az ICC főügyésze által kezdeményezett elfogatási parancsot
- 10:04 Nagy István: 15,6 milliárd forint támogatást nyújt a kormány bemutatóüzemek létesítésére
- 9:02 Szijjártó Péter: nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között
- 8:30 Az EU a mesterséges intelligenciáról (MI) szóló rendeletet fogadott el
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06