Marad a javító-nevelő
Nem kerülhet feltételes szabadlábra a Pussy Riot-tag
Egy mordvinföldi bíróság elutasította pénteken a Pussy Riot orosz punkegyüttes egyik bebörtönzött tagjának a feltételes szabadlábra helyezési kérelmét.
2013.04.26 20:09MTINagyezsda Tolokonnyikovát tavaly augusztusban ítélte el egy moszkvai bíróság két év javító-nevelő táborban letöltendő szabadságvesztésre. A bíróság a Pussy Riot tagját két másik fiatal nővel együtt "vallási gyűlölet által motivált garázdaságban" találta bűnösnek.
Az orosz punkegyüttes tagjai több társukkal együtt februárban a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott úgynevezett punk-imát. Színes maszkot viselve, gitárokon játszva könyörögtek a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint, aki tavaly májusban harmadszor került az államfői posztra. Az akció résztvevői közül Nagyezsda Tolokonnyikovát tavaly októberben szállították a Moszkvától 500 kilométerre fekvő Mordvin Köztársaság egyik büntetés-végrehajtási intézményébe.
A javító-nevelő tábor képviselői és az ügyészség is ellenezte Tolokonnyikova feltételes szabadlábra helyezését. A tábor munkatársai azt kifogásolták, hogy a fiatal nő nem bánta meg bűneit és nem vett részt a büntetőtábor közösségi életében. Nem volt hajlandó beiratkozni a könyvtárba és részt venni a művészeti önképző körök munkájában.
A börtön szépségversenyén pedig a nyugatosok és a szláv kultúrát előtérbe helyezőkről tartott felvilágosító előadást. A javító-nevelő tábor pszichológusa és a tábor parancsnoka ezért azt javasolta, hogy Tolokonnyikova maradjon táborban. Az utro.ru orosz hírportálnak Tolokonnyikova ügyvédje arra panaszkodott, hogy a Zubovaja Poljana nevű mordvin településen tartott tárgyalást vezető bíró nem vizsgálta meg a védelem indoklását, nem adta meg a szót Tolokonnyikovának, és egyéb eljárási szabályokat is megsértett, ezért fellebbezni fognak a döntés ellen.
A Pussy Riot másik elítélt tagja, Marija Aljohina az Urál-hegységben lévő Perm városa közelében, szintén egy javító-nevelő táborban tölti büntetését. Április elején ő is kérte feltételes szabadon bocsátását. A harmadik perbe fogott Pussy Riot-tag, Jekatyerina Szamucevics felfüggesztett büntetést kapott, ő azonban a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult panasszal az ítélet ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06