Az XXX éves ragadozó

Mégsem halt meg Soros György - A Reuters kínos bakija

Bár nekrológját közzétették, Soros György él és jó egészségnek örvend.

2013.04.19 15:24MTI

A magyar származású amerikai befektető állítólagos halálhíre csütörtök este terjedt el az egész világon, miután a Reuters brit hírügynökség merő véletlenségből közzétette az 1930. augusztus 12-én Budapesten született Soros nekrológját.

Az "elhunyt" életét és munkásságát méltató terjedelmes írás - amely elismeréssel szólt ugyan a milliárdos befektető zsenialitásáról, de távolról sem bánt vele kesztyűs kézzel - közép-európai idő szerint nem sokkal éjfél előtt jelent meg, amit tíz perccel később követett a cáfolat, azaz a visszavonás.

A hírügynökségi munkát ismerőknek, illetve egyes szakértőknek tulajdonképpen már a nekrológ is gyanúsnak tűnhetett, abban ugyanis egyaránt három X helyettesítette az állítólagos halál bekövetkeztének időpontját, mint ahogy Soros György életkorát is.

Ami a nekrológ tartalmi elemeit illeti, a szerzők már a bevezetőben az"XXX" éves Sorost "ragadozóként", ugyanakkor rendkívül sikeres bankárként és beruházóként jellemezték, aki - mint írták - paradox módon az ellen a szabadkapitalizmus ellen érvelt, amely milliárdossá tette őt.

Az előre megírt búcsúztatóban a Reuters részletesen ismertette Soros életútját, különböző pénzügyi, illetve tőzsdei akcióit, a nyitott társadalmak kialakulását világszerte, de különösen Közép-Kelet Európa volt kommunista országaiban és az egykori Szovjetunióban elősegíteni hivatott, általa létrehozott Nyitott Társadalom Alapítvány tevékenységét. Mint ahogy ismertette a személyét ért bírálatokat, többek között Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász azon éles kritikáját is, amely szerint Soros hozzájárult a gazdasági, illetve pénzügyi válság fokozódásához.

A Reuters-nekrológ utolsó bekezdésében az említett ellentmondások ellenére Soros Györgyöt "rendkívül sikeres magyar-amerikai bankárként, filantrópként és gondolkodóként" jellemezte.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.