Pontának is kifejtette
Frunda szerint tanácsi határozattal kitűzhető a székely zászló
Frunda György szerint törvényes a székely zászló kitűzése a középületekre ott, ahol erről korábban határozatot hozott az illetékes helyi vagy megyei önkormányzat.
2013.04.10 11:12MTIA román miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója az MTI-nek nyilatkozva kijelentette, csak azok a székely zászlók vetethetők le a középületekről, amelyek kitűzéséről nem született tanácsi határozat.
"Egy polgármester a saját házára azt tesz ki amit akar, de a hivatalra nem tűzhet ki zászlót a tanács határozata nélkül" - nyilatkozta Frunda György. Arra a felvetésre, hogy mi lesz, ha valamely önkormányzat most hoz döntést az évek óta kifüggesztett zászlóról, a tanácsadó csak annyit mondott: "mostantól törvényesen lesz kitűzve a zászló".
A jogász-politikus elmondta, nézetét Victor Ponta miniszterelnöknek is kifejtette, és úgy tapasztalta, hogy ebben a kérdésben nincsen nézetkülönbség közöttük. A kormányfővel folytatott megbeszéléseik bizalmas jellegére hivatkozva nem kívánt arról nyilatkozni, hogy észlelt-e változást a kormány álláspontjában a megbeszélés után.
Frunda György ugyanakkor a prefektusok zászlóügyben kezdeményezett pereit is törvényeseknek ítélte, "még akkor is, ha a kormány megbízottjai rosszul értelmezik a törvényt". Hozzátette, ha a prefektusok a belügyminisztériumból utasítást kapnak erre, nem tehetnek mást.
A székely zászlót kitűző Hargita megyei iskolaigazgatók rendőrségi kihallgatását sem kifogásolta, mondván, hogy a hatóságnak kötelessége kivizsgálni azokat az ügyeket, amelyekre feljelentés érkezett.
A miniszterelnök tanácsadója azt is kijelentette: az RMDSZ-nek határozottabban kellene fellépnie a székely zászló ügyében. Szerinte önkényes magatartásért lehetne feljelenteni azokat, akik törvényes alap nélkül zaklatják a zászlót tanácsi határozattal kitűző polgármestereket, intézményvezetőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:10 A West Ham United 58 év után nyert európai trófeát
- 6:30 Úszó vb - Huszonnyolc magyar indul Fukuokában
- 5:30 Visa: a külföldre utazó magyarok 83 százaléka bankkártyával fizet
- 4:30 Közlekedési államtitkár: közel 32 milliárd forintot fordítottak a hazai közúthálózat megújítására
- 3:30 Túri Anikó: a lakosság szinte teljes egészében felhasználta a SZÉP-kártyákon lévő 'alvópénzeket'
- 2:30 BKK: a Hősök tere környékén is korszerűbbé vált az utastájékoztatás
- 1:30 Megmaradt a magyarok vállalkozói kedve kutatások szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06