Pontának is kifejtette

Frunda szerint tanácsi határozattal kitűzhető a székely zászló

Frunda György szerint törvényes a székely zászló kitűzése a középületekre ott, ahol erről korábban határozatot hozott az illetékes helyi vagy megyei önkormányzat.

2013.04.10 11:12MTI

A román miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója az MTI-nek nyilatkozva kijelentette, csak azok a székely zászlók vetethetők le a középületekről, amelyek kitűzéséről nem született tanácsi határozat. 

"Egy polgármester a saját házára azt tesz ki amit akar, de a hivatalra nem tűzhet ki zászlót a tanács határozata nélkül" - nyilatkozta Frunda György. Arra a felvetésre, hogy mi lesz, ha valamely önkormányzat most hoz döntést az évek óta kifüggesztett zászlóról, a tanácsadó csak annyit mondott: "mostantól törvényesen lesz kitűzve a zászló". 

A jogász-politikus elmondta, nézetét Victor Ponta miniszterelnöknek is kifejtette, és úgy tapasztalta, hogy ebben a kérdésben nincsen nézetkülönbség közöttük. A kormányfővel folytatott megbeszéléseik bizalmas jellegére hivatkozva nem kívánt arról nyilatkozni, hogy észlelt-e változást a kormány álláspontjában a megbeszélés után.
 
Frunda György ugyanakkor a prefektusok zászlóügyben kezdeményezett pereit is törvényeseknek ítélte, "még akkor is, ha a kormány megbízottjai rosszul értelmezik a törvényt". Hozzátette, ha a prefektusok a belügyminisztériumból utasítást kapnak erre, nem tehetnek mást.
 
A székely zászlót kitűző Hargita megyei iskolaigazgatók rendőrségi kihallgatását sem kifogásolta, mondván, hogy a hatóságnak kötelessége kivizsgálni azokat az ügyeket, amelyekre feljelentés érkezett.
 
A miniszterelnök tanácsadója azt is kijelentette: az RMDSZ-nek határozottabban kellene fellépnie a székely zászló ügyében. Szerinte önkényes magatartásért lehetne feljelenteni azokat, akik törvényes alap nélkül zaklatják a zászlót tanácsi határozattal kitűző polgármestereket, intézményvezetőket.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.