A találkozó húszperces volt
Ferenc pápa fogadta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt
Ferenc pápa magánaudiencián fogadta az ENSZ főtitkárát kedden a Vatikánban. Ban Ki Mun a nemzetközi politika első képviselője, akit Ferenc pápa megválasztása óta magánaudiencián fogadott.
2013.04.09 13:29MTI"Az ENSZ és a Szentszék közös nézeteket és közös célokat vall" - mondta Ban az új egyházfőnek. Hangoztatta, nagy öröm számára, hogy a "világ egyik lelki vezetőjével találkozhat".
A pápai dolgozószobában tartott találkozó húszperces volt. A pápa kezdetben angolul, majd olaszul beszélt, a tanácskozást tolmács segítette - derült ki vatikáni hivatalos közlésből. A főtitkár az ENSZ chartáját adta ajándékba a pápának, hat nyelven.
A dél-koreai Ban Ki Munt 12 fős delegáció kísérte el a Vatikánba. Az ENSZ főtitkárát Rómában Giorgio Napolitano olasz államfő is fogadta, valamint találkozott Mario Monti ügyvivő kormányfővel is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06