A területek felét tisztították meg
Horvátország még mindig akna-szennyezett
Horvátország a világ gyalogsági aknák által leginkább veszélyeztetett országainak az egyike. Az 1990-es évek első felében kirobbant háborúból visszamaradt aknagyanús területeknek csupán a felét tisztították meg eddig Horvátországban.
2013.04.04 18:07MTIMirko Ivanusic, a horvát aknamentesítő központ (HCR) igazgatóhelyettese sajtótájékoztatóján elmondta: még 12 megyében - összesen 97 város és járás területén - mintegy 680 négyzetkilométernyi területet kell átvizsgálni. Az aknamentesítést 2019-ig tervezik befejezni Horvátországban, a munkálatok menetét azonban nagyban befolyásolják az anyagi lehetőségek - tette hozzá a szakember a horvát közszolgálati rádió és televízió (HRT) tudósítása szerint.
A horvátországi aknamentesítés eddig 4 milliárd kunába (160 milliárd forint) került, s még legalább ennyit fog felemészteni a még aknagyanús területek átkutatása. Horvátországban 1991-től napjainkig összesen 1975 ember sérült meg aknabalesetben, közülük 509-en halálosan. Az ENSZ 2005 decemberében nyilvánította április 4-ét Az aknákkal kapcsolatos felvilágosítás és aknamentesítési segítségnyújtás nemzetközi napjává, amelyről a háború sújtotta Horvátországban minden évben megemlékeznek.
Horvátország 1997-ben az elsők között írta alá az ottawai egyezményt, amely tiltja a gyalogsági aknák alkalmazását, gyártását, kereskedelmét, valamint előírja az aknakészletek megsemmisítését és a telepített aknamezők felszámolását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06