Lábukat mosta

Fiatalkorúak börtönében misézett nagycsütörtökön Ferenc pápa

Fiatalkorúak börtönét kereste fel nagycsütörtökön Ferenc pápa, aki ötven elítélt előtt mutatta be az utolsó vacsorát idéző misét.

2013.03.29 00:30MTI

A római Casal del Marmo börtön ötven lakója gitárszóval és énekkel kísérte az intézet kápolnájában bemutatott misét, amelyet az egyházfő Agostino Vallini bíborossal, a pápa római helytartójával és a börtön lelkészével koncelebrált.

A 14-21 éves őrizetesek többsége külföldi, észak-afrikai és roma származású. Lopásért, rablásért, gyilkosságért és nemi erőszakért ítélték el őket. Katolikusok, ortodoxok és muzulmánok is vannak közöttük.

Rövid homíliájában az egyházfő arról beszélt, hogy a lábmosás szertartásával Jézus "példát mutatott tanítványainak".

"Az, aki másoknál magasabban van, mások szolgálatába kell, hogy álljon. Segítenünk kell egymásnak!" - mondta a pápa.

Hozzátette: "papként, Róma püspökeként nekem kötelességem mások szolgálata, segítése, és szívből teszem, szeretem tenni".

Ahogyan Jézus tette tanítványaival, Ferenc pápa 12 különböző nemzetiségű és vallású fiatal elítéltnek megmosta a lábát, közöttük két lánynak is. Egyikük katolikus olasz, a másik Rómában született roma származású lány volt és muzulmán. "Ez Jézus kezének érintése" - mondta a földön térdeplő pápa a fiataloknak, mielőtt kézbe vette, megmosta, megszárította és megcsókolta a lábukat.

A mise után a börtön tornatermében tartott találkozón a pápa elbeszélgetett a fiatalokkal, akik egy általuk készített fakeresztet és egy térdeplőt ajándékoztak neki.

"Örülök, hogy itt lehetek veletek. Menjetek előre és ne hagyjátok elvenni magatoktól a reményt. Ti segítetek nekem, hogy alázatos maradjak!" - mondta a pápa a fiataloknak. "Köszönjük, hogy eljöttél hozzánk!" - válaszolták a fiatalok. A találkozót a Vatikáni Rádió egyenesben sugározta.

A pápa gesztusa az olasz sajtót XXIII. János pápára emlékeztette, aki 1958-ban megválasztása után két hónappal a római Regina Coeli börtönbe látogatott.

II. János Pál és XVI. Benedek a lábmosás szertartását a lateráni Szent János bazilikában tartotta, ahol paptársaiknak mosták meg a lábát. Ez volt az első alkalom, hogy a római pápa nőnek mosta meg a lábát.

Ferenc pápa még Buenos Aires érsekeként nagycsütörtökön börtönben, kórházakban, menhelyeken mosta meg férfiak és nők lábát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.