A halálos fenyegetések ellenére

Pervez Musarraf "nem ideges", elindult Pakisztánba

A halálos fenyegetések ellenére négyéves önkéntes száműzetés után hazaindult Pakisztánba vasárnap Pervez Musarraf tábornok, az ország egykori puccsista államfője.

2013.03.24 08:40MTI

Az AFP hírügynökség szerint Musarraf gépe reggel szállt fel a dubaji repülőtérről, és a helyi idő szerint kora délután érkezik meg a dél-pakisztáni Karacsiba. Megérkezése után a politikus a repülőtéren beszédet mond a rá várakozó tömeg előtt.
   
Elindulása előtt a 69 éves Musarraf közölte, hogy "nem ideges", de aggódik bizonyos dolgok miatt, amelyekről nincsenek ismeretei, így a pakisztáni terrorizmus és a szélsőségesek, illetve az ellene folyó jogi eljárások miatt, és amiatt is, hogy miként fog szerepelni pártja a májusi parlamenti választáson.
   
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetségben álló tálib mozgalom szombaton halállal fenyegette meg Musarrafot arra az esetre, ha hazatér önkéntes szeműzetéséből. Egy videót tettek fel az internetre, azt üzenve neki, hogy öngyilkos merénylőkből és orvlövészekből álló osztagot alakítottak kizárólag azzal a feladattal, hogy hazatérése után meggyilkolja őt.
   
Musarraf tábornok 1999-ben puccsal került hatalomra. A tálibokat azzal bőszítette fel, hogy a 2001. szeptember 11-i merényletek után összefogott az Egyesült Államokkal az al-Kaida ellen. Kormányzása alatt a szélsőségesek két merényletét élte túl. A tábornok 2008-ban lemondani kényszerült, mivel hívei elvesztették a választásokat. Külföldi száműzetésbe vonult, és négy év után, március elején jelentette be, hogy hazatér, és indul a májusban esedékes parlamenti választásokon.
   
A volt puccsista elnök ellen három elfogatóparancs is érvényben van hazájában. Az egyik a 2007-ben meggyilkolt Benazir Bhutto volt kormányfő elleni merénylet miatt. A másodikat a hadsereg egyik razziája során, 2006-ban megölt Akbar Bugti beludzsisztáni függetlenségpárti vezető ügyében, a harmadikat pedig a szükségállapot 2007-es kihirdetése és bírák őrizetbe vétele miatt adták ki ellene. A múlt héten egy pakisztáni bíróság olyan döntést hozott, amellyel elhárul az azonnali letartóztatás veszélye: Musarraf szabadlábon lehet, de tíz napon belül meg kell jelennie a bíróságon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.