Így szólt be, ahol tehette

A szamár, az alkoholista - Chávez rühellte Busht

A néha venezuelai elnök, Hugo Chávez finoman szólva sem volt az amerikai exelnök, George W. Bush rajongója, és ennek gyakran hangot is adott. Alant egy válogatás Chavez, az általa legfőbb ellenségének tekintett Bush felé irányuló megjegyzéseiből.

2013.03.06 09:00ma.hu

Bush 2007-ben körúton járt Latin Amerikában. Egy Argentínában tartott beszéde közben Chávez a “Gringo, takarodj haza” bekiabálással fejezte ki „rajongását”.

2006. szeptember 20-án az ENSZ Közgyűlése előtt tartott beszédében Chávez így fogalmazott: “Az ördög itt járt tegnap”. Majd teátrálisan a levegőbe szimatolt és hozzátette: “Még mindig érzem a kénes bűzt”.

Ugyanebben a beszédben fejtette ki Chavez azon nézetét, miszerint Bush “az elit demokráciáját” és a “bombák demokráciáját” népszerűsíti.

Szintén 2006-ban Chavez egyszerűen “szamárnak” nevezte az amerikai elnököt.

Úgy tűnik 2006 volt a beszólások éve, hiszen a néhai Hugo az év vége felé így fogalmazott: “Ön egy alkoholista, egy hazug, egy erkölcstelen személy Veszély úr. Ön a legrosszabb... egy pszichológiailag beteg ember”.

2005-ben Busht sok kritika érte, mivel a Katrina Hurrikán idején nem állt a helyzet magaslatán. Természetesen Chávez sem maradt néma: “Az az ember, a vakáció királya... a vakáció királya ül a birtokán és csak annyit mondott: Meneküljetek, de azt nem, hogyan... a cowboy, a cowboy mentalitás”.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.