Anasztasziadesz lesz a befutó?
Megkezdődött a ciprusi elnökválasztás második fordulója
Cipruson vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója.
2013.02.24 07:59MTIAz elsőn, egy héttel korábban, Nikosz Anasztasziadesz, a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt, a konzervatív Demokratikus Tömörülés vezetője szerezte meg a legtöbb szavazatot, de nem kapta meg a voksok több mint 50 százalékát. A szavazók mintegy 45,4 százaléka választotta őt.
A második Sztavrosz Malasz volt egészségügyi miniszter lett, a kormányzó baloldali erő, a Ciprusi Nép Haladó Pártja támogatását élvező független jelölt. Rá a választók 27,1 százaléka adta le voksát.
A győztes feladata az lesz, hogy rendbe tegye a gazdaságot, amely négy évtized óta a legrosszabb állapotban van. Sokan tartanak attól, hogy egy esetleges ciprusi államcsőd nyomán elmélyül az eurózóna válsága. Ennek elkerülésére a görög és a külföldi tőke egyaránt Nikosz Anasztasziadeszben látja a garanciát.
Ő ugyanis ígéretet tett arra, hogy egy újabb, gyors gazdasági mentőcsomagról szóló megállapodást köt az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Ciprusnak saját állítása szerint mintegy 17,5 milliárd euróra lenne szüksége, ebből tízmilliárd kellene a bankok megsegítésére.
Az eurózóna tagállamainak pénzügyminiszterei várhatóan márciusban döntenek a ciprusi bankszektornak nyújtandó mentőcsomagról. A ciprusi parlament 2011-ben jóváhagyott egy gazdasági megszorító csomagot a költségvetési hiány csökkentésének érdekében, ami azonban megbénította a gazdaságot. Tavaly a GDP 2,3 százalékkal csökkent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06