Lemond a pápa

A sajtó ellen emelte fel szavát a Vatikán

A Vatikán szombaton közleményben ítélte el a pápa lemondását kísérő sajtótalálgatásokat, miközben XVI. Benedek az utolsó magánaudiencián Giorgio Napolitano olasz államfőt fogadta.

2013.02.23 14:38MTI

A sajtó "gyakran nem ellenőrzött, vagy nem ellenőrizhető, vagy egyenesen hamis hírekkel" súlyos kárt okoz intézményeknek és személyeknek, "így akarva befolyásolni a konklávéra készülő bíborosokat" - fogalmazott a szentszéki államtitkárság által kiadott közlemény. 

Ezzel egy időben Federico Lombardi vatikáni szóvivő a Vatikáni Rádió egyik szombati műsorában "rágalmazásnak, félretájékoztatásnak, zavarkeltésnek" nevezte a XVI. Benedek lemondását kísérő sajtóhíreket. A szentszéki szóvivő nem említette, melyik médiára gondol, de az olasz és nemzetközi sajtóban az utóbbi napokban több cikk is megjelent arról, hogy a pápa távozását az úgynevezett Vatileaks-dosszié idézte elő. 

A bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásának hátterét vizsgáló dosszié elkészítését tavaly XVI. Benedek egy háromfős bíborosi testületre bízta. A spanyol Julián Herranz, a szlovák Josef Tomko és az olasz Salvatore De Giorgi készítette jelentést a pápa titkosította. A La Repubblica olasz napilap csütörtök-pénteken arról írt, hogy a pápát a dosszié botrányos tartalma kényszerítette lemondásra.
 
A baloldali napilap egyenesen azt állította, hogy a jelentés szerint a Vatikánt egy "meleg lobbi" uralja. A La Repubblica főszerkesztője pénteken elismerte, hogy a dosszié tartalmát nem ismerve írtak arról "vatikáni források alapján". Más sajtóértesülések szerint XVI. Benedek a jelentést még távozása előtt nyilvánosságra hozhatja. "A dossziét a konklávén részt vevő bíborosok fogják megismerni" - nyilatkozta a szombati La Repubblicának Gianfranco Svidercoschi, a L'Osservatore Romano szentszéki napilap volt főszerkesztő-helyettese. 

Svidercoschi szerint a Vatileaks felelősének kikiáltott pápai tolvaj-komornyik, Paolo Gabriele "csak a jéghegy csúcsa volt". Hozzátette: "Wojtyla idején a római kúria olyan volt, mint egy család, ma pedig viperafészek". Az olasz sajtó a vatikáni hatalmi harcok jeleként értékelte azt is, hogy XVI. Benedek a pápasága utolsó napjaiban számos kinevezést írt alá, többek között Ettore Balestrerót, a vatikáni államközi kapcsolatok altitkárát bogotái nunciusnak nevezte ki.
 
"Ezzel védett helyre helyezte át az államtitkárság eddigi kulcsemberét"- írták a lapok. XVI. Benedek és Giorgio Napolitano találkozóján a pápa - a választások előnapján - azt üzente, hogy imádkozik Olaszországért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.