A miniszterelnök visszaadja a népnek a "hatalmat"
Lemond a bolgár kormány a tömegtüntetések nyomán
Benyújtja lemondását Bulgáriában a Bojko Boriszov vezette kormány az országszerte napok óta tízezreket megmozgató kormányellenes tüntetések nyomán.
2013.02.20 09:30MTIA miniszterelnök ezt szerdán, a parlamentben jelentette be. Úgy fogalmazott: "a hatalmat a nép adta nekem, most visszaadom neki".
Boriszov kijelentette: nem akar olyan kormányban részt venni, amely miatt a nép a rendőrséggel hadakozik. "Nem nézhetem a parlamentet, amint kordonnal van körbezárva, nem ez a célom." "Nem tudom nézni a véres Orlov-hidat" - tette hozzá, Szófia egyik jelképére és az egyes tüntetéseket kísérő erőszakra utalva.
Egyértelművé tette, hogy a lemondás az egész kormányra vonatkozik, és a hivatalos aktusra még szerdán sor kerül.
A miniszterelnök azt megelőzően kért szót, hogy a képviselők szavaztak volna Szimeon Gyankov pénzügyminiszter hétfőn bejelentett távozásáról.
Bojko Boriszov hangoztatta, hogy a kabinet négy éven át igyekezett a legjobban dolgozni.
A tömegtüntetéseket eredetileg az év elejétől jelentősen megugrott áramdíjak váltották ki. Az utcai felvonulások azonban hamar a gazdasági szigor és a kormány elleni általános tiltakozásba fordultak át, és egyre több helyen zavargások is kísérték. Az elmúlt hétvégén több tucat helyszínen sok tízezren tüntettek, de az akciók - Gyankov pénzügyminiszter lemondása és az áramárak csökkentésének bejelentése ellenére - hétfőn és kedden is folytatódtak.
Boriszov jobboldali pártja, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) 2009. július 5-én a szavazatok 39,72 százalékának megszerzésével jutott kormányalakítási mandátumhoz, de támogatottsága az elmúlt években a gazdasági szigor miatt folyamatosan csökkent. A kormány megbízatása idén nyáron mindenképpen lejárt volna. Most - várhatóan áprilisban - minden bizonnyal előre hozott választásokat tartanak az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06