Teljesen legális módon

Roszoboronexport: Oroszország Szíriának és Malinak egyaránt szállít fegyvereket

Oroszország a közel-keleti Szíriának és a nyugat-afrikai Malinak egyaránt szállít fegyvereket, mégpedig teljesen legális módon.

2013.02.13 13:02MTI

 Anatolij Iszajkin a külügyminisztériumban megtartott sajtótájékoztatón elmondta: Oroszország továbbra is szállít fegyvereket Szíriának. Megállapította, hogy ezt nem tiltja az ENSZ, nincsenek ilyen nemzetközi szankciók Szíria ellen, ezért Moszkvának nincs is szándékában leállítani e szállításokat. Hozzátette: elsősorban védelmi - ezen belül is főleg légvédelmi - fegyverekről van szó, és nem olyan eszközökről, amelyeket támadásra lehetne felhasználni, mint amilyenek a repülőgépek, a helikopterek vagy a páncélozott járművek.
   
Moszkva a damaszkuszi hatalom egyik legfőbb támogatója és fegyverellátója.
   
A Roszoboronexport vezérigazgatója arról is beszámolt, hogy Maliba lőfegyvereket exportálnak, teljesen legális módon, a nemzetközi erők tudomásával, a bamakói hatóságokkal együttműködve. "Mali kormánya páncélozott járműveket, helikoptereket is rendelt. Két hete szállítottunk utoljára, most újabb szállításokról folynak a tárgyalások" - közölte Iszajkin. Úgy fogalmazott, hogy igyekeznek a mennyiséget az igényekhez igazítani.
   
Az orosz állami fegyverszállító tavaly 60 országba szállított hazai gyártmányú harci eszközöket 12,9 milliárd dollár értékben, és ez húsz százalékkal több a 2011-es bevételnél. A Roszoboronexport 2012-ben 17,6 milliárd dollár értékben kötött új szerződéseket.
   
A haditechnikai szállításokat tavaly elsősorban a katonai repülőgépek, helikopterek tették ki."A támadó harci helikopterekért sorban állnak a vevők" - jellemezte  a helyzetet a vezérigazgató.
   
2012-ben az orosz állami cég a legtöbb fegyvert az ázsiai és csendes-óceáni térségben, különösképpen Délkelet-Ázsiában adta el. Az orosz fegyverek második legnagyobb piaca tavaly a Közel- és Közép-Kelet, valamint Észak-Afrika volt. Ezt követte Dél-Amerika és sikerült megőrizni az orosz fegyverszállítások pozícióját a szovjet utódállamokban, a FÁK tagországaiban - mondta a  vezérigazgató.
   
Iszajkin azt is kiemelte, hogy tavaly a Kínának történt fegyverszállítások aránya a korábbi évekhez képest jelentősen, 12 százalékra nőtt a teljes exporton belül. Egyre jobb az együttműködés Kínával a fegyverek gyártásának engedélyeztetésére vonatkozóan - tette hozzá a vezérigazgató, aki a volt keleti blokk országait is említette még, mint amelyekben engedély nélkül gyártanak orosz fegyvereket.     Anatolij Iszajkin az MTI kérdésére pontosította, hogy  Lengyelországra gondolt, valamint Bulgáriát emelte ki, ahol ma engedély nélkül folyik az orosz lőfegyverek gyártása és azokat a bolgárok harmadik országok piacán értékesítik.

A Roszoboronexport vezetője elismerte, hogy az úgynevezett arab tavasz miatt komoly veszteségek érték őket az észak-afrikai országokban. Elveszítették az egyiptomi piacot, ugyanakkor Líbiával azóta felújították a tárgyalásokat. "Az együttműködés kilátásai nem rosszak, de a korábbi mennyiségekről nincs szó" - mondta a vezérigazgató.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.