Obama közbelépett
Clinton és Petraeus már felfegyverezték volna a szíriai ellenzéket
Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter és David Petraeus, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) korábbi igazgatója tervet készített a szíriai ellenzék fegyverekkel való ellátására, de Barack Obama elnök elvetette azt.
2013.02.03 08:50MTIA The New York Times című amerikai lap értesülése szerint a két vezető illetékes tavaly nyáron dolgozta ki az ötletet, amelyről - így a lap - tudták ugyan, hogy kockázatokkal jár, de megítélésük szerint szövetségeseket szerezhetett volna Washingtonnak a fegyveres ellenzék soraiban, és elvezethetett volna Bassár el-Aszad elnök rezsimjének bukásához is.
Az akkor még újraválasztására készülő Obama ugyanakkor túlságosan nagynak találta a kockázatokat, és elvetette a tervet. Az elnök elsősorban azzal érvelt, hogy a fegyverek a konfliktusba keveredett szélsőséges csoportok kezébe kerülhetnek.
Szíriában a közel két éve tiltakozó mozgalomként indult, majd polgárháborús konfliktusba torkollott felkelés során az ENSZ adatai szerint eddig több mint 60 ezren haltak meg. Clinton Obama most kezdődött második elnökségének idejére már nem vállalta a külügyminiszteri megbízatást, a posztot a napokban John Kerry vette át tőle. Petraeusnak pedig tavaly egy házasságon kívüli kapcsolat miatt távoznia kellett hivatalából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06