Abe Sindzó
Szigetvita - elítélte Kína magatartását a japán kormányfő
Helytelennek minősítette Kínának a két ország szigetvitájában tanúsított magatartását, egyúttal Tokió és Délkelet-Ázsia kapcsolatainak elmélyítését hangsúlyozta Abe Sindzó japán kormányfő pénteken.
2013.01.11 10:49MTI"A nemzetközi közösség iránt felelősséggel tartozó államként (Kínának) helytelen volt hagynia egy politikai cél elérése érdekében, hogy kár érje a japán cégeket és állampolgárokat" - mondta Abe az NHK televízió tudósítása szerint, utalva arra, hogy szeptemberben Kínában Japán-ellenes tüntetők a szigetország számos vállalkozását és állampolgárát megtámadták a két ország szigetvitája miatt kitört utcai megmozdulások során.
Tokió és Peking viszonya azután mérgesedett el, hogy a japán állam szeptemberben megvásárolta egy Kína által magáénak tartott kelet-kínai-tengeri szigetcsoport három tagját egy japán magántulajdonostól. A Tokió fennhatósága alatt álló, Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü néven ismert szigetek környékén az elmúlt hónapokban mindennapossá váltak az incidensek a két ország parti őrségei között, a viszály pedig a japán-kínai gazdasági kapcsolatokra is rányomta a bélyegét. A héten közzétett adatok szerint 2012-ben három év után először csökkent a két ország közötti kereskedelem értéke.
Abe hangsúlyozta, hogy nem hajlandó tárgyalni a területi kérdésről Pekinggel, de azt is kijelentette, hogy "kölcsönösen előnyös" kapcsolatokat akar kialakítani Kínával, a japán cégek és emberek elleni támadások pedig "a kínai gazdaságnak és társadalomnak is kárt okoztak". Arra is kitért, hogy két hete működő kormánya mélyíteni akarja a biztonsági és gazdasági együttműködést Japán és a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) tagországai között.
Abe a jövő héten indul délkelet-ázsiai körútra, amelynek célja megfigyelők szerint Kína ellensúlyozása a térségben. Tokió vélhetően azt akarja kihasználni, hogy hozzá hasonlóan több délkelet-ázsiai ország - elsősorban Vietnam és a Fülöp-szigetek - is egyre hevesebb területi vitában áll Kínával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06