Persona non grata
A litván parlament felfüggesztette több képviselő mentelmi jogát
Felfüggesztette több kormánypárti képviselő mentelmi jogát csütörtökön a litván parlament.
2012.12.21 01:29MTIAz érintettek között van a szociáldemokratákkal, valamint a jobboldali Rend és Igazságosság Pártjával koalíciót alkotó baloldali populista Munkapárt elnöke, Viktor Uspaskich is. Rajta kívül még két munkapárti honatya mentelmi jogát függesztették fel.
A balti államban a közelmúltban tartottak parlamenti választásokat, és az addigi konzervatív kabinetet a szociáldemokraták vezette koalíció váltotta fel. A Munkapárt kormányzati részvételét azonban több bírálat is érte, az orosz származású Uspaskich pártelnököt ugyanis tisztázatlan adóügyei miatt már régóta korrupcióval vádolták.
A pártot és vezetőjét ezúttal hamis könyveléssel gyanúsították. A Munkapárt ellen az a vád fogalmazódott meg, hogy az elmúlt évben több millió eurós bevételt, illetve kiadást nem könyvelt el. A meggyanúsított képviselők - köztük a párt elnöke - tagadták ezt.
A koalíciós partner szociáldemokraták Uspaskich mentelmi jogának felfüggesztése mellett szavaztak. Az érintett ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a parlamenti döntés nem veszélyezteti a kormánykoalíciót. Hozzátette azonban: azt remélte, hogy a szociáldemokraták kiállnak mellette.
Amennyiben a gyanú beigazolódik, a Munkapárt elnökét akár nyolc évig terjedő börtönnel is sújthatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06