Nem történt fullasztásos kínvallatás
McCain szenátor szerint nem hiteles a bin Laden-film
Cáfolta a Zero Dark Thirty című, Oszama bin Laden kiiktatásáról szóló film hitelességét John McCain republikánus szenátor.
2012.12.19 10:35MTIMcCain a produkció megtekintése után kedden kijelentette: a film sugalmazásával szemben nem az al-Kaida harmadik számú vezetőjeként ismert Halíd Sejk Mohammed fullasztásos kínvallatásával sikerült olyan információkhoz jutni, amelyek elvezettek a Pakisztánban bujkáló bin Ladenhez.
McCain öt és félévet töltött fogságban a vietnámi háborúban embertelen körülmények között. Mint mondta: ellenzi a foglyok vízbefulladást szimuláló kínzási technikát. "Nem hiszem, hogy szükség lenne erre a terroristák elleni háborúnk sikeréhez, mint ahogy ezt a módszer hívei állítják" - hangsúlyozta. A szenátort tavaly az akkori CIA-igazgató, Leon Panetta úgy tájékoztatta, hogy a bin Laden elleni akció nem a Mohammedtől származó friss információ nyomán kezdődött.
Laden futárának nevét, amely új támpontot adott a terrorista vezér hollétének felderítéséhez, egy másik országban őrzött fogolytól tudta meg a szervezet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06