Megsértették a határozatokat
Az ENSZ BT elítélte az észak-koreai műhold felbocsátását
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán elítélte az észak-koreai műhold felbocsátását.
2012.12.12 20:45MTIAz ENSZ BT szerint a hordozórakéta indításával Észak-Korea egyértelműen megsértette a BT 1718-as és 1874-es számú határozatát - nyilatkozta Mohamed Luliski, a BT decemberi soros elnöke, Marokkó ENSZ-nagykövete. A testület tagállamai folytatják megbeszéléseiket a megfelelő válaszról - közölte újságírókkal a zárt ajtók mögötti tanácskozásról.
Észak-Korea szerdán sikeresen Föld körüli pályára állított egy műholdat, és ezzel fontos lépést tett afelé, hogy elsajátítsa az Egyesült Államok szárazföldi területeit is elérő interkontinentális ballisztikus rakéta megépítésének technológiáját - írta szerdai elemzésében a The New York Times.
Az amerikai lap emlékeztetett rá, hogy 2011 elején Robert Gates akkori amerikai védelmi miniszter Pekingben közölte: Phenjan öt éven belül képessé válhat arra, hogy elérje Amerika szárazföldi területét. A cikk szerzői szerint azonban Észak-Koreának hosszú utat kell még bejárnia ahhoz, hogy nukleáris rakétafegyverrel fenyegesse szomszédjait vagy Amerika nyugati partvidékét.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár határozottan elítélte és "provokatív tettnek" minősítette a műhold felbocsátását.
A BT több diplomatája is reményének adott hangot, hogy a 15 tagú testület fontolóra veszi egy kötelező érvényű határozat elfogadását, esetleg a már hatályban lévő ENSZ-szankciók további szigorítását.
Egy vezető nyugati diplomata - neve elhallgatása mellett - elmondta, hogy az Egyesült Államok, Európa, Japán és Dél-Korea támogatják a szankciók bővítését.
Kapcsolódó írások:
- A Külügyminisztérium elítéli a rakétakísérletet
- Észak-koreai műholdfellövés: Peking visszafogottságra int
- Phenjan megerősítette, hogy a műhold pályára állt
- A rakéta darabjai a Fülöp-szigetek közelében a tengerbe hullottak
- Az észak-koreai űreszköz Föld körüli pályára állt
- Felbocsátották az észak-koreai rakétát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06