"Velájat-4"

Irán nagyszabású légvédelmi gyakorlatot kezdett

Nagyszabású légvédelmi hadgyakorlat kezdődött hétfőn Irán keleti felében - jelentette a helyi média, miközben nőtt a feszültség Teherán és Washington között egy múlt heti öbölbeli katonai incidens miatt.

2012.11.12 12:20MTI

A "Velájat-4" manőver Irán északkeleti, keleti és délkeleti régióinak összesen 850 ezer négyzetkilométernyi területére, az ország mintegy felére terjed ki, s a Forradalmi Gárda és a reguláris hadsereg körülbelül nyolcezer katonája vesz részt benne - közölte több iráni tájékoztatási eszköz.

"Különféle fix telepítésű, mobil és harcászati nagy hatósugarú radarok, valamint fix telepítésű, harcászati és légi szállítású elektronikus megfigyelő rendszerek vesznek részt a gyakorlaton" - idézte az IRNA hivatalos hírügynökség Farzád Eszmáilit, a légvédelem főparancsnokát. Bombázókat, légi utántöltő gépeket és pilóta nélküli repülőgépeket is kipróbálnak a manőver során - tette hozzá.

Az ISNA diákhírügynökség F-4, F-5, F-7 és F-14 típusú vadászgépek részvételéről tud, az IRNA pedig azt írta, hogy rakétákat és tüzérségi rendszereket is tesztelni fognak, s külön figyelmet fordítanak majd a hadsereg és a Forradalmi Gárda közötti koordináció javítására.

Az amerikai védelmi minisztérium a múlt héten azt közölte, hogy iráni harci repülőgépek november 1-jén tüzet nyitottak egy fegyvertelen, pilóta nélküli amerikai repülőgépre nemzetközi vizek fölött. Irán azt állította, hogy egy légterét megsértő gépet késztetett visszavonulásra. Mohammad Ali Hadzsizade, a Forradalmi Gárda parancsnoka vasárnap azt közölte, hogy Irán szerint egy amerikai drón hírszerzési adatokat gyűjtött iráni olajtartályhajókról az ország partjai közelében.

Bár a mostani gyakorlatot csupán néhány nappal a Pentagon közlése után tartják, a manővert már régebb óta tervezik: Eszmáil szeptemberben közölte az ISNA-val, hogy a következő hónapokban nagyszabású légvédelmi gyakorlat várható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.