Nem tudta fizetni jelzáloghitelét
Öngyilkosságba menekült a kilakoltatás elől egy spanyol nő
Az öngyilkosságba menekült pénteken egy spanyol nő, akit ki akartak lakoltatni, mert nem tudta fizetni jelzáloghitelét.
2012.11.09 21:00MTIA tragédia az észak-spanyolországi Bilbao egyik külvárosában történt - a meg nem nevezett 53 éves nő, aki egy helyi buszgarázsban dolgozott, a bírósági végrehajtók közeledtét látva levetette magát harmadik emeleti lakása erkélyéről.
Juan Carlos Mediavilla helyi bíró újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy az ilyen esetek ismétlődésének megakadályozása érdekében változtatni kell a jelzáloghitelekkel kapcsolatos törvényeken.
Spanyolországban ez már a második olyan eset volt, amikor valaki a kilakoltatás helyett a halált választotta. Október végén egy 53 éves férfit holtan találtak granadai háza udvarán a kilakoltatására érkező végrehajtók.
Egy nappal később egy másik, ugyancsak 53 éves, négy éve munkanélküli férfi a kilakoltatástól félve Burjassotban kiugrott a lakása ablakán, de túlélte a zuhanást, s jelenleg kórházban ápolják.
Spanyolországban ha egy jelzáloghiteles nem tud törleszteni, kilakoltatják, de utána is köteles megfizetni hátralékát. 2008 óta 350 ezer ember került ebbe a helyzetbe, és a madridi kormány adatai szerint naponta 500 kilakoltatást hajtanak végre.
Mariano Rajoy miniszterelnök kormánya változtatni kíván a tarthatatlannak ítélt helyzeten. "Meg kell találnunk a leghatékonyabb módját annak, hogy enyhítsünk az otthonukat elveszítő emberek helyzetén" - nyilatkozta pár napja Soraya Sáenz de Santamaría miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, hogy a reformokat nem lehet tovább halogatni.
Szakértők szerint belátható időn belül nem várható javulás az ingatlanpiacon. A kormány előrejelzése szerint a recesszióban lévő gazdaság 2014-ig nem fog növekedni. A munkanélküliségi ráta jelenleg 25 százalék Spanyolországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06