Az izraeli vezetők
Peresz dicséri, Netanjahu bírálja Abbászt
Vegyes visszhangot váltott ki az izraeli vezetők körében Mahmúd Abbász palesztin államfő legutóbbi, békülékeny nyilatkozata.
2012.11.04 08:33MTISimon Peresz izraeli elnök szombaton este Abbászt valódi békepartnernek nevezte, Benjámin Netanjahu miniszterelnök ezzel szemben azt hangoztatta: a Palesztin Hatóság elnökének szavai nincsenek összhangban tetteivel.
Előzőleg Abbász az izraeli televíziónak nyilatkozva megerősítette ugyan a palesztinok követelését önálló állam létrehozására, határozottan állást foglalt ugyanakkor Izrael létezési joga mellett. Jelezte azt is, hogy hajlandó lenne lemondani a palesztin menekültek visszatérési jogáról. A hivatalos palesztin álláspont szerint Izraelnek a közel-keleti békemegállapodás keretében lehetővé kell tennie, hogy az 1948-as háború (Izrael létrejötte) idején elmenekült palesztinok és leszármazottaik - több millió ember - visszatérjenek a mai Izrael területén lévő egykori lakhelyükre.
Abbász bírálta a Gázai övezetet uraló Hamász radikális palesztin mozgalmat az Izrael elleni rakétatámadások miatt, és állást foglalt az erőszakról való lemondás mellett is.
Mahmúd Abbász nyilatkozatát követően az izraeli elnöki hivatal külön állásfoglalást tett közzé. Ebben Simon Peresz elnök úgy értékelte: Abbász tetteivel és szavaival bizonyította, hogy Izrael valódi békepartnerként tekinthet rá.
Netanjahu kormányfő szóvivője ezzel szemben egy Twitter-üzenetben azt hangoztatta: Abbász évek óta nem hajlandó az előfeltételek nélküli tárgyalásokra.
Bírálta a palesztin elnököt a Gázai övezetet uraló Hamász radikális palesztin mozgalom is. A Hamász szerint Mahmúd Abbásznak nincs joga "Palesztina feladására".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:17 Rovaralapú megoldások kutatásában működik együtt az Agroloop és a Széchenyi István Egyetem
- 15:16 Az amerikai kormány részvétet nyilvánított az iráni elnök halála miatt
- 14:15 Donald Tusk: kilenc embert gyanúsítottak meg Lengyelországban orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók miatt
- 13:13 NMHH: Magyarországon is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
- 12:12 Filmrészletek kerültek elő az Egri csillagok első filmváltozatából
- 11:05 Az amerikai elnök felháborítónak nevezte az ICC főügyésze által kezdeményezett elfogatási parancsot
- 10:04 Nagy István: 15,6 milliárd forint támogatást nyújt a kormány bemutatóüzemek létesítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06