A szíriai határnál
Előre be nem jelentett izraeli hadgyakorlat a Golán-fennsíkon
Előre be nem jelentett hadgyakorlatot kezdett szerdán az izraeli hadsereg a szíriai határnál, a Golán-fennsík Izrael által megszállt részén.
2012.09.19 17:26MTIIzraeli védelmi tisztviselők szerint évek óta ez az egyik legnagyobb létszámú hadgyakorlat a tüzérség, a gyalogság és a légierő több tízezer tartalékos katonájának részvételével. A létszám meghaladja a két héttel ezelőtt a libanoni határ mentén tartott hadgyakorlat részvevőinek számát. Benny Gantz vezérkari főnök hangsúlyozta, hogy az esemény rutin jellegű gyakorlat, nem jelent változást az ország fegyveres erőinek készültségi szintjében.
A hadgyakorlatra kora reggel légi úton szállították a tartalékosokat a Golán-fennsíkra, majd éles tüzérségi lőgyakorlatokat folytattak. A cél az, hogy felmérjék a hadsereg reagálási képességeit egy hirtelen támadás esetén.
A Reuters brit hírügynökség jelentésében kiemelte, hogy az időzítés nem véletlen. Egyrészt összefügg az Izrael és Irán között kialakult feszültség növekedésével, másrészt a szíriai polgárháborúval. A zsidó állam ugyanis attól tart, hogy szíriai vegyi fegyverek kerülhetnek a Hezbollah radikális iszlamista szervezet kezébe.
Kapcsolódó írások:
- "Izraelből semmi sem marad"
- Japán-amerikai hadgyakorlat: Peking rossz szemmel nézi
- Észak-koreai zászlóra lőttek egy amerikai-dél-koreai hadgyakorlaton
- Újabb amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdődött a Sárga-tengeren
- Nem Kína a képzeletbeli ellenség a Fülöp-szigeteki hadgyakorlat során
- Április 1. - Jól megviccelték az izraeli haditengerészetet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06