Iszlámellenes film
HM: normalizálódott a helyzet a Sínai-félszigeti táborban
Ismét nyugodt a helyzet a Multinacionális Erők és Megfigyelők Békefenntartó Missziójának (MFO) egyiptomi táborában, amelyet az iszlámellenes amerikai amatőr film miatt feldühödött beduinok támadtak meg pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton.
2012.09.15 14:57MTIA közlemény emlékeztet arra, hogy pénteken kora délután mintegy 30-40 fegyveres beduin jelent az MFO el-Gora táborának bejáratánál, hogy ott tiltakozzanak a Mohamed prófétát gyalázó A muszlimok ártatlansága című amerikai film ellen. A beduinok kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták meg az egyik őrtornyot, illetve két kézigránátot is elhajítottak, amelyekkel megsebesítettek két kolumbiai katonát.
A táborban szolgálatot tejesítő magyar katonáknak, illetve rendőröknek nem esett bántódásuk.
A HM kommünikéje szerint az MFO parancsnoka elrendelte az ilyenkor szokásos intézkedéseket, ezért készenléti erők vonultak a helyszínre. Az ő feladatuk volt megakadályozni, hogy a támadók bejussanak a tábor területére, illetve megjelentek a külső védelméért felelős egyiptomi biztonsági erők is. Eközben tárgyalásokat kezdtek a tüntetőkkel.
A tárgyalások ideje alatt a kődobálás folytatódott, és több figyelmeztető lövés is eldördült. Az incidensben 3 amerikai katona megsérült és egy tűzoltóautó kiégett.
Miután a támadók megbizonyosodtak arról, hogy a táborban nemzetközi megfigyelő erők tartózkodnak, az éjszaka folyamán elvonultak.
A Magyar Honvédség a Sínai-félszigeten 1995 óta teljesít szolgálatot katonai és rendőri erőkkel. Feladatuk a nemzetközi táborokban a rend és a fegyelem fenntartása, a konvojok kísérése. Az el-Gora táborban jelenleg 47 magyar katona és rendőr tartózkodik, mindannyian részt vettek a tábor védelmében, nem sérültek meg, feladataikat kitűnően ellátták - zárul a közlemény.
A nemzetközi megfigyelők az 1979-es egyiptomi-izraeli békeszerződés betartását ellenőrzik a félszigeten. A tábor 1500 katona szálláshelye.
Kapcsolódó írások:
- Összecsapások Sydneyben az iszlám ellenes film miatt
- Az egész világon tüntettek az iszlámellenes film miatt
- Kairóban tüntetők csaptak össze az amerikai követséget védő rendőrökkel
- Iszlámellenes film - rendőri védelem alatt a feltételezett producer
- Támadás az Egyesült Államok bengázi konzulátusa ellen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06