Bizonyos feltételekkel

A tálibok készen állnak a béketárgyalásokra

Az Afganisztánban fegyveres ellenállást folytató tálib mozgalom vezetői jelezték, bizonyos feltételekkel készek tárgyalni egy átfogó békemegállapodásról.

2012.09.13 12:28MTI

A dokumentum összeállítói – a londoni King’s College egyetem három kutatója és a Harvard egyetem emberi jogi központjának munkatársa – négy magas beosztású tisztségviselővel készítettek interjút júliusban: a tálib kormány egy volt miniszterével, a mozgalom egyik alapító tagjával, egy magas rangú egykori mudzsahid (a szovjetek ellen harcoló) parancsnokkal és egy afgán közvetítővel, aki korábban már tárgyalt a tálibokkal. A négy interjúalany egyetértett abban, hogy bármilyen megállapodás csakis akkor érvényesíthető, ha azt jóváhagyta Omár molla tálib vezér.
 
A jelentés szerint a tálib vezetés köreiben egyre általánosabb az a pragmatikus megközelítés, hogy a 2014 (a külföldi csapatkivonás) utáni politikai előnyökért hajlandók tárgyalni a békéről, két feltétellel. Az egyik a jelenlegi afgán kormány távozása és a 2003-ban elfogadott alkotmány eltörlése, és helyette az iszlám jogrend, a saría bevezetése. A másik, hogy az amerikai haderő a 2014 végéig levezénylendő csapatkivonás után legfeljebb tíz évig működtethet támaszpontot öt helyszínen, Kabul, Kandahár, Herát, Mazari-Sarif és Dzsalalábád közelében. 

Washingtonnak ugyanakkor garantálnia kell, hogy katonái nem indítanak támadást ezekről a bázisokról iráni vagy pakisztáni célpontok ellen. A tálib vezetők nyilvánosan nem támogatják a tűzszünet ötletét. A londoni The Guardian szemleírója szerint azonban tévedés azt hinni, hogy a tálibok csak az abszolút hatalommal lennének elégedettek a csapatkivonás után. A liberális lap szerint még ha elérnék is ezt, minden bizonnyal élénk ellenállás bontakozna ki velük szemben, a tálibok pedig szeretnék elkerülni, hogy a polgárháború folytatódjon.

Ezzel ugyanis nem teljesülne a tálib vezetés két fő célja: rendszerük nemzetközi elismerése és a stabilitás. Ami az elsőt illeti, annak elérése nem teljesen lehetetlen. Ne feledjük, a tálib rendszert megdöntő 2001 őszi offenzíva fő indoka az volt, hogy a mozgalom menedéket nyújt az al-Kaida terroristahálózat vezetőinek. Az al-Kaida vezérkara ma az elemzői konszenzus szerint Pakisztánban bujkál.

Emellett enyhén szólva is ingatag a tálibok és a terrorszervezet arab vezetői közötti viszony. Amint azt Jason Burke angol újságíró leírta 2003-ban megjelent könyvében, már 1998 szeptemberében is csak egy hajszálon múlt, hogy Omár molla nem szolgáltatta ki az Afganisztánban menedéket kereső Oszama bin Ladent a szaúdi hatóságoknak. A német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítója/szakértője ugyanakkor arra figyelmeztet: naivitás azt hinni, hogy a tálibok megjavultak” volna ahhoz képest, ahogy a 90-es években az iszlám sajátos értelmezése alapján Afganisztánt irányították. 

A lap emlékeztetett, nemrégiben a dél-afganisztáni Hilmend tartományban feltehetően azért öltek meg 15 férfit és két nőt, mert zenéltek és táncoltak. Az a szaúdi vahhábizmusból táplálkozó, az afganisztáni kultúrával és az iszlám hagyományaival is ellentétes "szellemiség", amelyre hivatkozva annak idején lerombolták a bamijáni óriás Buddha-szobrokat, nem tűnt el a tálib mozgalomból - jegyezte meg az FAZ szakértője, Wolfgang Günter Lerch. A tálibokkal folytatandó béketárgyalásokkal függhet össze, hogy az amerikai kormány a napokban jelezte: kezdeményezi az úgynevezett Hakkáni-hálózat terrorszervezetté nyilvánítását. 

Az alapító Dzsaláluddín Hakkáni a 80-as években, a szovjetek elleni harcokban szerzett nevet. Ma már 60 fölött járhat, hírek szerint át is adta az amerikai becslések szerint 2-4 ezer fegyverest számláló szervezet irányítását fiának, Sziradzsuddínnak. A Hakkáni-hálózat terrorszervezetté nyilvánításával Washington alkalmasaint megpróbálja leválasztani” ezt a csoportot a tálib mozgalomról és elszigetelni. Nem egyértelmű, hogy ez a szervezet pontosan milyen viszonyban van a tálibokkal. Hakkáni állítólag hűségesküt tett Omár mollának, de az esetek túlnyomó többségében önállóan hajt végre akciókat. 

Ezek közül az egyik legsúlyosabb egy öngyilkos merénylet volt, amelyet 2009 végén követtek el a kelet-afganisztáni Hoszt tartományban, és amelyben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hét embere halt meg. Egyes elemzők szerint viszonylag szoros a viszony a Hakkáni-féle szervezet és a tálibok között, ezért a terrorszervezetté nyilvánítással Washington jókora akadályt gördített a tálibokkal folytatandó esetleges béketárgyalások elé. Az Egyesült Államok emellett hiába követeli Pakisztántól, hogy csapjon le a Hakkáni-hálózat és a tálibok északnyugat-pakisztáni rejtekhelyeire.
 
Iszlámábádnak jól felfogott érdeke, hogy ne lépjen föl azok ellen, akik a külföldi erők távozása után szövetségesei lesznek Afganisztánban, biztosítva ezzel az iszlám köztársaság számára a stratégiai mélységet” egy Indiával való esetleges konfliktus esetén.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.