London

Abramovics nyert a Berezovszkij elleni perben

Pert veszített pénteken Roman Abramoviccsal szemben Borisz Berezovszkij.

2012.08.31 18:52MTI

A két orosz oligarcha közötti, nagy érdeklődéssel kísért londoni per rávilágított a kilencvenes évek oroszországi privatizációjának „vadnyugati viszonyaira”. A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szembefordult, londoni száműzetésben élő Berezovszkij 5 milliárd dollár kártérítést követelt egykori üzlettársától és barátjától, a Chelsea futballklub tulajdonosától. Arra hivatkozott, hogy Abramovics „fenyegetéssekkel” és „megfélemlítéssel” kényszerítette arra, hogy 2001-ben eladja a Szibnyeft olajtársaságban lévő részesedését - méghozzá szerinte a tényleges érték töredékéért, 1,3 milliárd dollárért. 

További 564 millió dollárt követelt Abramovicstól a RusAl alumíniumipari óriáscéggel kapcsolatos másik ügylet kapcsán. A londoni felsőbíróságon tartott per végén Elisabeth Gloster bírónőnek – mind mondta – „szavak”, nem pedig kézzelfogható bizonyítékok alapján kellett döntenie. Végül teljes egészében elutasította Berezovszkij állításait, aki szerinte „kevésbé szavahihetőnek” mutatkozott. 

Különösen az döbbentette meg, hogy Berezovszkij hazudott, amikor állította, hogy a tanúi nem kapnak pénzt, ha megnyeri a pert. Abramovics viszont „megfontoltan és meggondoltan válaszolt”, őszintén beismerte, hogy néhány iratot előre dátumozhattak. Abramovics azt mondta, hogy Berezovszkijnak soha nem volt részesedése a Szibnyeftben, az 1,3 milliárd dollárt "politikai keresztapaként nyújtott segítségért és védelemért” kapta a cég létrehozásakor. 

A céget azután 2005-ben 13,1 milliárd dollárért adták el a Gazpromnak. Borisz Jelcin elnöksége idén, a kilencvenes években mindkét oligarcha jó viszonyban volt a hatalommal, de Abramovicstól eltérően, aki a 12,1 milliárd dolláros vagyonával jelenleg a világ 68. leggazdagabb embere, a 66 éves Berezovszkij Putyin elnöksége alatt kegyvesztett lett. Berezovszkij „meghökkent” az ítélet hallatán, és keresetlen kifejezésekkel illette Gloster bírónőt, aki szerinte „átírta az orosz történelmet". 

Mint mondta, „az volt a benyomása, mintha maga Putyin írta volna az ítéletet”. Abramovics elfogadta az ítéletet, Berezovszkij viszont közölte, még nem döntött arról, hogy fellebbezik-e. A brit sztárügyvédek képviselte, a tárgyalóterembe általában testőreikkel érkező két milliárdos perét nagy érdeklődés kísérte, annál is inkább, mert luxus életmódjukról, titkos találkozóikról, impozáns jachtjaikról és számos nőügyükről is elhangzottak részletek a tárgyalóteremben. Egyben a per során fény derült a Szovjetunió összeomlását követő privatizáció korának vadnyugati üzleti erkölcseire is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.