Szabad Szíriai Hadsereg egyre erősebb

Brit lap: az aleppóiak szerint a felkelők élő pajzsnak használják őket

A vezető brit vasárnapi napilap munkatársának még a szír rezsimmel ellenséges aleppói menekültek is azt mondták, hogy a felkelők gyakorlatilag emberi pajzsként használják a civil lakosságot.

2012.08.05 21:00MTI

A szíriai felkelő egységek Aleppo sűrűn lakott negyedeiben alakítanak ki hadállásokat, így ezeket a negyedeket éri a szíriai kormányerők tüzérségének, helikoptereinek és harci repülőgépeinek össztüze - áll a The Sunday Times online kiadásának helyszíni tudósításában.

A beszámoló szerint a lázadókat az a vád is éri, hogy kivégzéseket hajtanak végre. A felkelők a nyílt utcán, falhoz térdepeltetve géppuskázták le például a kormányhű Sabiha milícia öt tagját. Aleppóban nem sok rokonszenv övezte a Sabiha helyi vezetőjét, ám széles körű megbotránkozást keltett, ahogy fiával és három másik rokonával együtt kivégezték, és erről filmfelvételt is készítettek - áll a The Sunday Times beszámolójában.

A lap szerint a Bassár el-Aszad szíriai államfő rezsimje ellen harcoló Szabad Szíriai Hadsereg egyre erősebb, mivel "szaúdi pénzből" most már páncélos-elhárító, légvédelmi és mesterlövész-fegyverekhez is hozzájut. Akadályozza azonban megszerzett katonai hídfőállásainak megtartásában, hogy Aleppóban, Damaszkuszban és más városokban nem sikerült megnyernie a lakosság támogatását - áll a The Sunday Times beszámolójában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.