A hét elején indított offenzívát a kormány
Tádzsikisztán egy részében megkezdődött a fegyverletétel
Elkezdték letenni a fegyvert azok a tádzsikisztáni ellenzéki harcosok, akik ellen a hét elején indított nagyszabású offenzívát a dusanbei kormány.
2012.07.29 11:11MTIA Badahsán-hegyvidéki Autonóm Területen, a Pamír több ezer méter magas hegyei között azért indult a támadás, mert a múlt hét végén ezen a vidéken megölték Abdullo Nazarov vezérőrnagyot, a tádzsik államvédelmi bizottság helyi vezetőjét, és a gyilkosokat, akik a dusanbei vezetés szerint egy volt helyi hadúr, Tolib Ajombekov emberei, társaik nem voltak hajlandóak kiadni. Hivatalos közlés szerint Abdullo Nazarov gépkocsiját egy húsz fős csoport megállította, és a tábornokot agyonverték.
Tolib Ajombekov azonban tagadta ezt. Az 1997-ig a tádzsik kormány ellen harcoló, az ENSZ-közvetítéssel megkötött béke után azonban kormányzati pozícióba került egykori hadúr az AP-nek úgy nyilatkozott, hogy Abdullo Nazarov egy közönséges verekedés során egy bárban halt meg. "Elesett és beverte a fejét a kőbe. A sebesülés halálos volt" - fogalmazott. A tádzsik titkosszolgálatok képviselője az ITAR-TASZSZ tudósítójának elmondta, hogy a Pamír vidékén máig több, magát önvédelmi osztagnak nevező, az 1992 és 1997 közti polgárháborúból visszamaradt fegyveres csoport működik.
"Csak az Isten tudja, mennyi fegyver van náluk és a polgári lakosságnál" - fogalmazott. Az elmúlt napok harcaiban 48 személy halt meg, köztük a kormányerők 17 tagja. A polgári lakosság köréből is vannak áldozatok. Őrizetbe vettek mintegy negyven fegyverest, köztük nyolc afgán állampolgárt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06